Sötét mód ikon
2026 június 11
Visszaszólt a NATO Észak-Koreának

Visszaszólt a NATO Észak-Koreának

Nő a nyomás

Phenjan meggondolatlan és felelőtlen magatartása fenyegetést jelent a nemzetközi békére és biztonságra, ezért jelentősen fokozni kell a diplomáciai, gazdasági és politikai nyomást, mert ez az egyetlen lehetőség a konfliktus békés megoldására – mondta sajtóértekezletén Stoltenberg egy nappal a NATO védelmi miniszteri találkozója előtt.

„Senki nem akar háborút, de meg kell akadályozni az észak-koreai nukleáris és ballisztikus rakétaprogram folytatását” – szögezte le.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”117″]

A főtitkár üdvözölte az ENSZ Biztonsági Tanácsa által hozott újabb szankciókat, és rámutatott, hogy ezeket a korábbiaknál jobban végre is hajtják, így ez „valódi nyomásgyakorlás”.

Fontos témák napirenden

Elmondta továbbá: Észak-Korea mellett a NATO parancsnoki struktúrájának reformja és az afganisztáni helyzet is napirenden lesz a szerdán kezdődő kétnapos ülésen.

Mint kiemelte, előbbi rendkívül fontos ahhoz, hogy továbbra is biztosítani lehessen a megfelelő elrettentési és védelmi képességeket, s arról számolt be, hogy új parancsnokságot fognak létrehozni az Észak-Amerika és Európa közötti tengeri kommunikációs vonalak biztosítására, illetve a csapatok és katonai eszközök Európán belüli mozgathatóságának javítására.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Afganisztánt sem hagyják szó nélkül

Stoltenberg beszélt az afganisztáni helyzetről is, méltatva az afgán biztonsági erők „bátorságát, eltökéltségét és javuló képességeit”.

Hozzátette, a találkozón szó lesz a tervezett afganisztáni csapatnövelésekről is. A szervezetnek az utóbbi hónapokban mintegy tucatnyi tagállama közölte, hogy az Egyesült Államok példáját követve és Washington kérésére növeli katonai kontingensének létszámát a dél-ázsiai országban.

Egyes hírek szerint megegyezés várható, hogy a szövetségesek körülbelül háromezer további katonát vezényelnek Afganisztánba, ennek felét az Egyesült Államok.

A NATO főtitkára végezetül érintette a kibertámadások kérdését is, amelyek szerinte növekvő veszélyt jelentenek. Hangsúlyozta: folytatni kell az alkalmazkodást a 21. század kihívásaihoz, képessé kell válni arra, hogy a támadásokra a kibertérben is olyan hatékony választ tudjanak adni, mint a szárazföldön, a vízen és a levegőben.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.