Sötét mód ikon
2026 július 04
Száguld a magyar gazdaság

Száguld a magyar gazdaság

Az első negyedéves adatok alátámasztják, hogy a magyar gazdaság egészséges, fenntartható pályára állt, ami az elkövetkező negyedévekben is fennmaradhat – hangsúlyozta közleményében a minisztérium.

A kedvező kilátásokat egyaránt megalapozzák az ipar, illetve az építőipar rendelésállományának adatai, az üzleti bizalom fokozatos javulása, valamint a beruházási hajlandóság emelkedése – fűzték hozzá.

A KSH előzetes adatai szerint a bruttó hazai termék (GDP) – az elemzői várakozásokat alaposan meghaladva – 3,5 százalékkal nőtt az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 3,2 százalékkal nőtt a GDP 2013 első negyedéhez képest, míg az előző negyedévhez képest 1,1 százalékkal emelkedett. Londoni pénzügyi elemzők jóval 2 százalék feletti GDP-bővülést vártak az idei első negyedévre, s más piaci elemzők is legfeljebb 2,7 százalékos növekedést prognosztizáltak.

Az adatok nyolcéves rekordot jeleznek a gazdasági növekedésben és jelentősen meghaladják a piac várakozásait.

A régió és az EU élvonalában

Az NGM kiemelte, hogy – bár a nemzetközi adatokat csak később hozzák nyilvánosságra – az előzetes információk alapján Magyarország ezzel a teljesítménnyel az Európai Unió és a régió élvonalába tartozik.

A kiugró növekedéshez legerőteljesebben továbbra is a termelő szektorok járultak hozzá. Jelentősen bővült mind az ipar, mind az építőipar kibocsátása. Emellett a szolgáltató szektor is egyre nagyobb mértékben támogatta a növekedést.

A szolgáltatások és a fogyasztás élénkülése egyaránt segítette a kereskedelem bővülését. A kedvező turisztikai adatok a vendéglátásra, az ipari termelés emelkedése pedig a szállítás ágazatra hatott kedvezően. A régóta gyengélkedő pénzügyi szektor teljesítményét számottevően javították az EXIM Bank és a jegybank hitelprogramjai – elemezte az NGM.

Az előző két negyedévben kibontakozó növekedés egyre határozottabban egy kiegyensúlyozottabb, egészségesebb szerkezetű gazdaságot jelez, ami abból látszik, hogy a jelentős exporttöbblet mellett a belső kereslet is komoly húzóerőt jelentett – olvasható az NGM kommentárjában.

Masszív többlet mindenütt

A növekedés gyorsulása mellett az egyensúlyi mutatók tovább javultak: a folyó fizetési mérleg masszív többletet mutat, az államháztartási hiány továbbra is 3 százalék alatt maradt.

Az erőteljes növekedés tényezői között az NGM külön kiemelte a háztartások fogyasztását, amit a foglalkoztatottság bővülése mellett a kedvező inflációs folyamatokon keresztül a reáljövedelmek emelkedése is támogatott. Másrészt a beruházási dinamika erősödése figyelhető meg, ami elsősorban a vállalati szektor növekvő aktivitásával, illetve az uniós források gyorsuló felhasználásával függ össze.

A gazdasági gyarapodás a munkaerőpiacra is kedvezően hat, amit jól szemléltet, hogy a foglalkoztatottak száma tovább bővült, egy év leforgása alatt 260 ezer ember tudott új munkát találni. A kedvező munkaerő-piaci folyamatokhoz a versenyszféra is egyre jelentősebb mértékben járul hozzá – állapította meg az NGM.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.