Sötét mód ikon
2026 június 11
Mintha megállt volna az idő az Apple-nél

Mintha megállt volna az idő az Apple-nél

Korábbi fotókat vizsgálva az is szembetűnő lehet, hogy pár éve még 9:42 szerepelt a készülékeken. Nagyon egyszerű oka van mindennek.

iphone 941Ahhoz, hogy megértsük egészen a 2007-es év egyik reggeléig kell visszautaznunk az időben. Ugyanis akkor mutatta be Steve Jobs az első iPhone készüléket. Azon a napon az Apple-vezér nagyjából a bemutató kezdete után 42 perccel így szólt: “Ma az Apple újra feltalálja a telefont.” Majd a háta mögötti képernyőn megjelent az első kép az iPhone-ról, amin pontosan 9 óra 42 percet mutatott az óra.

Az Apple tartotta is magát ehhez a hagyományhoz egészen 2010-ig, az első iPad megjelenéséig, amikor is már 9:41-et láthattunk a promóképeken. Ha most az Apple honlapján végigböngészed a képeket, akkor láthatod, hogy minden készüléken, köztük a Mac-eken is 9:41-et mutat az óra.

Mire föl ez a pontosság és változás? A dolgot Scott Forstall, fejlesztő magyarázta meg nem régiben: „Úgy terveztük a termékbemutatónkat, hogy az előadás 40. percében leplezzük le az új készüléket. Azt akartuk, hogy amikor megjelenik a termékkép, akkor azt az időt mutassa, amennyi éppen az idő a bemutatón. Tudtuk, hogy a 40. percet sosem tudjuk pontosan eltalálni.”

Ez volt az oka annak, hogy anno Steve Jobs idejében még plusz két perccel számolt az Apple. Manapság már a rutint beleszámolva ez csak egy plusz perc, így született meg a 9:41, ami azóta is hagyomány a vállalatnál.

 

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.