Sötét mód ikon
2026 június 11
Indul a sörháború?

Indul a sörháború?

Ez a magyarságról szól

Érdemes az egész szabályozást megvizsgálni azután, ami az Igazi Csíki Sörrel történt, hogy egy kiszolgáltatott kis szereplőt „igyekszik eltaposni” egy multi – mondta lakossági fórumán a miniszter.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]

Ez a vita kevésbé a sörről, sokkal inkább magyarságunkról szól – jelentette ki Lázár János, hozzáfűzve, éppen ezért „a végsőkig elszánt” a küzdelemben.

A politikus úgy fogalmazott, kérdés, hogy a magyar tulajdonban lévő kézműves manufaktúráknak milyen esélyük van az országban működő, a piacot uraló négy nagy sörgyárral szemben. Szerinte a vendéglősök kiszolgáltatottak a nagy piaci szereplőknek.

Újra vörös csillagot használ

Ehhez kapcsolódó fontos javaslat, hogy a kereskedelmi forgalmazásban ne lehessen akármilyen reklámeszközöket alkalmazni – tudatta.

Magyarország tiszteletben tartja a véleménynyilvánítás szabadságát – hangsúlyozta Lázár János. Kifejtette azonban, elfogadhatatlannak tartja, hogy egy cég kereskedelmi, profitszerzési céllal mások emberi méltóságát sértő jelképeket használ. A Heineken az 50-es években – éppen a politikai jelentése miatt – kifehérítette a csillagot sörösüvegein, és csak a ’90-es évek óta használja újra a vörös csillagot – idézte föl a miniszter.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Más minőség, mint a Nyugaton

A miniszter arról is beszélt, hogy a hírek szerint van olyan vállalkozás, amely – Németországban már nem engedélyezett – génkezelt élesztőtörzseket használ fel, hogy a sör gyorsabban készüljön el.

A Miniszterelnökség vezetője fölháborítónak nevezte, hogy a multinacionális cégek más minőségű terméket adnak el Magyarországon, mint Nyugat-Európában. A minimum elvárás az lenne, hogy a vállalkozásoknak a csomagoláson jelezniük kelljen: az általuk kínált termék minősége eltér a Nyugaton kaphatóétól.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.