2024 március 28

Csökkent a kiskereskedelmi forgalom az EU-ban

Tavaly áprilishoz viszonyítva 1,1 százalék, illetve 0,6 százalék volt a visszaesés mértéke.

Az adatot szolgáltató államok közül tizenháromban csökkent, nyolcban pedig nőtt a kiskereskedelmi forgalom áprilisban márciushoz képest. A legnagyobb visszaesést 3,6 százalékkal a finn kiskereskedelem szenvedte el, majd Lettország és Nagy-Britannia következik, egyaránt 2 százalékkal.

A legnagyobb növekedést Magyarország (5,2 százalék), Románia (1,9 százalék) és Málta (1,6 százalék) mutatta fel.

Tavaly áprilishoz képest 9 tagállamban csökkent és tizenkettőben nőtt a kiskereskedelmi forgalom. A legnagyobb mértékben, 6,5 százalékkal Spanyolországban zsugorodott a kiskereskedelmi forgalom, majd Szlovénia (-4,9 százalék) és Málta (-4,3 százalék következik. Ezzel szemben Lettországban 6,2 százalékkal, Magyarországon és Litvániában pedig 3,3 százalékkal bővült a forgalom áprilisban az egy évvel korábbi szinthez képest.

A Központi Statisztikai Hivatal szerdán azt közölte, hogy a magyar kiskereskedelmi forgalom volumene 3,4 százalékkal haladta meg a tavaly áprilisit. A KSH nem publikált havi növekedési adatot.