Rendkívüli Hírek:

2024 február 27

Brutális benzináremelés jön hétfőn, siess még olcsóbban tankolhatsz!

Pénteken a magyarországi töltőállomások zöme anyavállalatától megkapta a 21 forintos hétfői üzemanyag áremelésre vonatkozó utasítást – tudta meg a Népszava piaci forrásokból.

A lap emlékeztet rá: a Mol tavaly év végén jelentette be, hogy az üzemanyagok, a benzin jövedéki adójának újévtől hatályos, bruttó 41 forintos emeléséből, saját költségére, hálózatán, 1-jétől csak 20 forintot érvényesít. A fennmaradó, 21 forintot pedig két héttel később, 15-ével – most hétfőn – építi kiskereskedelmi tarifáiba. A közel félezer töltőállomásával piacvezető Mol lépéseit a versenytársak, ha kelletlenül is, de lekövették.

Számításaink szerint az intézkedések az év első két hete során az ágazatnak milliárdos nagyságrendű bevételkiesést hoztak. Az árak egyébként ennél kisebb mértékben emelkedtek. Részint, mert a piaci alapú nagykereskedelmi árak újév óta a benzin esetében 3, a gázolajnál pedig 12 forinttal csökkentek. Másrészt viszont kutatásaink szerint a tényleges kútárváltozások ezeket sem követték le teljes egészében – szögezi le a nepszava.hu internetes hírportál.