Sötét mód ikon
2026 július 01
Átépítik a dunaújvárosi vasmű egy részét

Átépítik a dunaújvárosi vasmű egy részét

Jevgenyij Tankilevics, a Dunaferr cégvezetője hangsúlyozta, hogy a szerződés aláírása a cég jövőjével kapcsolatos különböző spekulációknak is véget vet. Jelezte, hogy a projekt teljes költsége 10 millió euró (3 milliárd forint) és a tervek szerint augusztus 20-ra elkészül.

A kohó átépítése szimbolikus és gyakorlati jelentőségű is, hiszen biztosítja a cégcsoportnál a folyékony fázis megőrzését a következő évekre. Hozzátette: a nagyolvasztók nélkül a Dunaferr elveszítené teljes létszámának felét.

Köszönetét fejezte ki a tulajdonosoknak, akik az európai acélpiac rossz helyzete ellenére anyagilag támogatták a beruházást.

Stefán Mráz, a Termostav-Mráz elnöke rámutatott: dolgoztak már Dunaújvárosban két alkalommal is, akkor szintén a kohók felújítását végezték a bontástól a befejezésig. Hozzátette: a korábbi munkáikkal nem voltak problémák sem a minőség, sem rejtett hibák, sem a biztonság tekintetében.

Megjegyezte, hogy a nagyolvasztó a Dunaferr technológiájának szerves része és szíve.

Jevgenyij Tankilevics kiemelte, hogy az aláírt fővállalkozói szerződés azért szükséges, mert magyar vállalkozások nélkül nem tudták volna megvalósítani az átépítést. Közölte, hogy lesznek a projektben olyan magyar vállalkozások, amelyek alkatrészeket, alapanyagokat és ezzel együtt munkát is végeznek majd a beruházás során.

A cégvezető közölte, hogy a kohó mellett további modernizációt terveznek: a 2008-ban leállított beruházásokat szeretnék befejezni, ezekre mintegy 20 millió eurót költenek. Ezek közül az első november-decemberben a meleghengerműben lesz, ahol a felújítással a termelékenységet és a minőséget javítják.

Az ukrán-orosz viszállyal kapcsolatban elmondta: a nehéz helyzet ellenére semmilyen negatív következményt nem érzékelnek.

Ukrajnából a buga- és a nyersvasszállítás normális, mint ahogy az Oroszországból érkező alapanyagok is a terveknek megfelelően érkeznek.

Az ISD Dunaferr Zrt. 2013. január 22-én az előzetes terveknek megfelelően leállította 1-es számú nagyolvasztóját a berendezés műszaki állapota miatt. Az egyes kohó leállítása alatt a 2-es számú kohó tovább működik. A felújítás idejére a cég nyersvasgyártási kapacitása mintegy felére csökkent – közölték akkor.

A Dunaferr Zrt.-nél az 1-es számú nagyolvasztónál 2006-ban hajtottak végre utoljára rekonstrukciót. Ez negyvennyolc napos átépítési időszakot követően, 2006 szeptemberében fejeződött be, és akkori árakon tízmillió euróba került.

Tavaly április 16-án nagygyűlést tartott a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet Dunaújvárosban a polgármesteri hivatal előtti téren, hogy felhívják az illetékesek figyelmét a januárban leállított kohó felújításának szükségességére. A szakszervezeti vezetők ismertették akkor a cég helyzetét és az 1-es számú kohó felújítása körüli bizonytalanságot, amiről kijelentették, hogy a másik kohó is bármelyik pillanatban tönkremehet, és nagyolvasztók nélkül leállhat a teljes folyékony fázis a vasműben, ami több ezer munkahely megszűnésével járna.

Június 15-én, a vasas- és kohásznapon elmondott megnyitóbeszédében a vállalatcsoport cégvezetője bejelentette, hogy hamarosan megkezdődik a leállított 1-es számú kohó felújítása.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.