Sötét mód ikon
2026 június 30
Tőzsdezárás Június 30. –  Az OTP és a BUX ma rakétaként szárnyalt az új csúcsok felé

Tőzsdezárás Június 30. – Az OTP és a BUX ma rakétaként szárnyalt az új csúcsok felé

Erőteljes rali volt a mai napon a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX index 139 892,19 ponton zárt. A BUX ismét a történelmi csúcs közelébe kapaszkodott, de a korábbi rekordot egyelőre nem sikerült megdöntenie. Az OTP száguldott a mai napon és korábbi rekordját is megdöntötte napközben. A Mol részvényei is emelkednek. A Telekom délután erősödésbe kezdett és pluszban zárt. A hírek szerint amerikai tulajdonba kerülhet a vállalat részben. A Richter viszont gyengüléssel fejezte be a napi kereskedést. A 4iG is is erősödéssel zárta a napot. A részvénypiac forgalma 30,7 milliárd forint volt a mai napon.

Pozitív volt ma a kereskedés. Forrás: Unsplash

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 810,22 pontos, 0,58 százalékos emelkedéssel, 139 892,19 ponton, új történelmi csúcson zárt kedden. A vezető részvények a Richter kivételével erősödtek a hétfői záráshoz képest.

Az OTP részvényei emelkedéssel zártak. A bankrészvénnyel napon belül 46 200 forinton kereskedtek, ami új árfolyamcsúcs, de az új zárócsúcsot nem sikerült beállítani. A Richter árfolyama viszont gyengüléssel zárt. A Mol pluszban fejezte be a napot. A Telekom is magához tért délután. A hírek szerint  részben amerikai tulajdonba kerülhet a távközlési vállalat.  A 4IG nem változtatott és pirosban maradt. A részvénypiac forgalma 30,7 milliárd forint volt a mai napon. A napközbeni kereskedés emelkedéssel zárult.

A részvények zárása kedden

Mol: Az árfolyam 24 forinttal, 0,65 százalékkal 3 700 forintra erősödött, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

OTP: A részvények ára 430 forinttal, 0,94 százalékkal 45 950 forintra nőtt, forgalmuk 22,3 milliárd forintot tett ki.

Magyar Telekom: Az árfolyama 4 forinttal, 0,15 százalékkal 2 650 forintra emelkedett, forgalma 2,3 milliárd forint volt.

Richter: A papírok árfolyama 20 forinttal, 0,17 százalékkal 12 050 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,2 milliárd forintot ért el.

4iG: A részvények árfolyama 0,06 százalékkal erősödött és 1 812 forinton zárt.

A részvénypiac forgalma 30,7 milliárd forint volt a mai napon.

A BUMIX mai zárása

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 9337,13 ponton zárt kedden, ez 9,76 pontos, 0,1 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

A BUX és a részvények zárása az elemző szerint

Aradványi Péter, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint a kedvező nemzetközi folyamatok határozták meg a kereskedést. A piacok kedvezően reagáltak az amerikai munkaerőpiaci adatra és arra a hírre, hogy újra tárgyalóasztalhoz ülnek a felek a hétvégi iráni villongás után. Az OTP árfolyamát a sajátrészvény-vásárlások is hajthatták, míg a Mollal kapcsolatos hír, hogy az olajtársaság kötvénykibocsátást tervez a lengyel piacon.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Címlapkép forrása: BÉT

Oszlányi Gyöngyvér

Oszlányi Gyöngyvér a Tőzsdefórum vezető szerkesztő-újságírója. Gazdasági témájú cikkek írása mellett, hírszerkesztéssel és címlapszerkesztéssel is foglalkozik. Korábban a Világgazdaság oldalnál dolgozott gazdasági és kulturális újságíróként. Stílusára a szakmai megközelítés mellett az objektív és a tényszerű tájékoztatás jellemző. Fotósként rendszeresen jelentek meg a sajtóban képei. Videós anyagokat is forgatott, amelyek több milliós nézettséget értek el. Műsorvezető volt filmes és színházi témájú podcastben. Pályafutása elején művészeti menedzseri tanulmányokat folytatott és a József Attila Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát. Újságírói munkája előtt marketingmenedzserként dolgozott nemzetközi reklámügynökségeknél, kreatív és account területen. Kulturális területen több művészeti projekt szervezését menedzselte.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.