Sötét mód ikon
2026 június 13
A Mol a nap vesztese

A Mol a nap vesztese

A részvénypiac forgalma 8,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Sőre Balázs, a Buda-Cash üzletkötője elmondta: a Mol volt szerdán a nap vesztese, amely letörte eddigi, 11 765 forintos támaszát, így megnyílt az út a további esés előtt. Az olajpapírban kiemelkedő, 3 milliárd forintos forgalom volt, és majdnem napi minimumán zárt – fűzte hozzá a szakértő. Az üzletkötő elmondta: a Richter és az OTP sem teljesített jól, és a nagyobb papírok közül csak a Magyar Telekom tartotta magát. Sőre Balázs felhívta a figyelmet arra is, hogy a BUX index 100 és 200 napos mozgóátlaga alatt zárt, utóbbi 18 375 pont. A nemzetközi piacokon óvatosan optimista a hangulat, kis pluszok vannak, így a BUX alulteljesítő volt szerdán – mondta a Buda-Cash üzletkötője. Az Alcoa eredménye – a cég az amerikai nyitás előtt a várakozásokat meghaladó második negyedéves számokat tett közzé – bizakodásra adhat okot a nemzetközi piacon – fűzte hozzá.

Varga Zoltán, a QUAESTOR elemzője kommentárjában szintén kiemelte: a szerda a Mol-ról szólt a BÉT-en. Kifejtette, hogy az olajtársaság árfolyama meghatározó támaszt tört le, és ötéves mélypontjára került. Mivel új hírek nem jelentek meg a társaságról, elsősorban a technikai szint „elesése” miatt gyorsult be az esés, és igen kevés az esély rá, hogy a következő napokban vissza tudna kapaszkodni a meghatározó, 11 800 forintos szint fölé. A többi vezető részvény sem szerepelt jól, ami a negatív nemzetközi befektetői hangulatnak tudható be – vélekedett Varga Zoltán.

A Mol 415 forinttal, 3,50 százalékkal 11 455 forintra csökkent, 3,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 1,66 százalékkal 4141 forintra esett, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 347 forintot ért, forgalma 190,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 1,03 százalékkal 4305 forintra gyengült, a részvények forgalma 994,4 millió forintot ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1487,79 ponton zárt szerdán, ez 8,29 pontos, 0,55 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.