2024 május 06

Szárnyal Magyarországon a Spar

A Spar Magyarország 1023,2 milliárd forint bruttó árbevételt ért el 2023-ban, 15,8 százalékkal többet az előző évinél, az eladott termékek mennyiségében ugyanakkor éves szinten mintegy 4 százalékos volt a csökkenés tavaly – mondta a vállalat elnök-ügyvezetője szerdán Budapesten, a cég évértékelő sajtótájékoztatóján.

Május végén érdemes figyelni az eredményeket

Heiszler Gabriella az adózott eredményről közölte: az előző évihez hasonló nagyságú veszteséggel zárt a Spar Magyarország 2023-ban, ennek pontos összegét a vállalat éves beszámolójában május végén teszik majd közzé. A cég csaknem 30 milliárd forint különadót fizetett be tavaly, enélkül nyereséggel, jó évet zárt volna – tette hozzá kérdésre válaszolva. A vállalat 641 üzletet működtetett 2023 végén, ebből 273 volt franchise üzlet. A foglalkoztatottak száma mintegy 14 ezer volt, ezen felül még csaknem 4000 munkavállaló dolgozott a franchise hálózat üzleteiben. Tavaly 22 milliárd forintot fordítottak beruházásokra, kevesebbet a megelőző évinél – ismertette az elnök-ügyvezető.

Rohamosan bővül a franchise-hálózatuk

Öt új üzletet nyitott és négyet épített át a vállalat 2023-ban, Heiszler Gabriella értékelése szerint főként a felújított üzletek száma volt alacsony. Az elnök ügyvezető úgy fogalmazott: az adójogszabályok, főként a különadó arra kényszeríti a céget, hogy átgondolják, mire költenek. A vállalat franchise-hálózata 25 üzlettel bővült 2023-ban, a boltok összesen 134,5 milliárd forintos forgalmat értek el. Több mint 16 ezer termékből álló árukínálat áll a Sparhoz tartozó üzletek rendelkezésére – ismertette Szalay Zsolt ügyvezető igazgató. Eduard Vonier ügyvezető igazgató elmondta: a vállalat saját márkás termékeinek forgalma 19,3 százalékkal emelkedett tavaly az előző évihez képest. Az értékesítés mennyisége pedig szintén nőtt ebben a kategóriában, 3,8 százalékkal – ismertette a távirati iroda. 

Nem várható a Spar magyarországból való kivonulása

A saját márkás áruk a Spar teljes forgalmának egyharmadát tették ki tavaly – jelezte. Az ügyvezető igazgató szerint a saját márkás termékek népszerűsége kedvező ár-érték arányuknak köszönhető. Ez a vállalat fegyvere a diszkontláncok ellen, ezekhez a termékekhez kedvező áron és jó minőségben juthatnak hozzá a fogyasztók – fejtette ki. A Spar Magyarországról történő esetleges kivonulásával kapcsolatban Heiszler Gabriella kérdésekre válaszolva úgy fogalmazott: ezt a tulajdonos dönti el, de szerinte nem várható, hogy a cég elhagyja az országot. Az elnök-ügyvezető közölte azt is, eddig nem kaptak semmilyen hivatalos értesítést kormányzati jogi lépésekről a Sparral szemben. Azon dolgoznak, hogy lezárják a konfliktust – fogalmazott.

Címlapkép forrása: Shutterstock