Sötét mód ikon
2026 június 14
  1. Főoldal
  2. Kategória

EURÓPA


EURÓPA

Európának ezt jelenti Oroszország

Az orosz gáz nélküli élet egy évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, azonban az orosz-ukrán háború kirobbanása óta az Európai Unió folyamatosan ezen terv megvalósításán dolgozott. Most azonban komoly megpróbáltatások várnak az unióra. Teljes bizonytalanságban élünk, ezért a vállalatok és a kormányok csak a sötétben tapogatóznak. 2023 legnagyobb kihívása Az idei, szokásosnál melegebb időjárás segítette az […]

EURÓPA

34,094 milliárd euró hiány Romániában

Romániában tavaly 44 százalékkal 34,094 milliárd euróra nőtt a külkereskedelmi mérleg hiánya az előző évhez képest – közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.

EURÓPA

Fogyasztanak a fogyasztók

A vártnál jobban nőtt a brit-holland Unilever árbevétele a tavalyi negyedik negyedévben – derült ki a vállalat csütörtökön közzétett jelentéséből.

EURÓPA

Ennyien utaznak Csehországba

Tavaly 19,5 millió turista szállt meg a kereskedelmi szálláshelyeken Csehországban.

EURÓPA

Vegyes adatok a medvétől

Oroszországban éves szinten gyorsult a kiskereskedelmi forgalom visszaesése decemberben; a munkanélküliség stagnált az év utolsó hónapjában novemberhez képest.

EURÓPA

Reggeli tükör 2023. február 9. – Erős kezdés

Indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon. A vezető tőzsdeindexek egy éves csúcs felé tartanak.

EURÓPA

Örülhetnek a németek

Januárban a fogyasztói árak a vártnál kevésbé emelkedtek Németországban a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis előzetes adatai szerint.

EURÓPA

Változatlanok a lengyelek

A lengyel központi bank kamatalakító monetáris bizottsága szerdán már az ötödik egymást követő alkalommal tartotta 6,75 százalékon az irányadó referenciakamatot. A szerdai döntés értelmében nem változott a lombardhitel 7,25 százalékos kamatszintje és a 6,25 százalékos betéti kamat sem. Lengyelországban az éves szintű fogyasztói áremelkedés 16,6 százalékra mérséklődött decemberben a novemberi 17,5 százalékról, miután októberben még […]

EURÓPA

Kevesebb német vállalat aggódik a jövője miatt

Januárban kevesebb németországi vállalat érezte úgy, hogy működése veszélyben van, mint a múlt év utolsó hónapjában – derült ki az ifo gazdaságkutató intézet szerdán közzétett felméréséből.

EURÓPA

Ennyi pénze maradt Putyinnak háborúzni

Egyre nagyobb kérdés, hogy ki nyerheti a gazdasági háborút. Európa kezdetben a szankciókkal komoly veszélybe sodorta saját gazdaságát is, azonban a mérleg kezd átbillenni. Az oroszok egyre nagyobb nyomás alá kerülhetnek, de Putyinnak vannak még tartalékai. A szankciók már megtépázták a gazdaságot, de Putyinnak más a véleménye Az orosz invázió megkezdésekor becslések szerint 900 millió […]

EURÓPA

Kevesebben dolgoznak Csehországban

Januárban 3,9 százalékra nőtt a munkanélküliség Csehországban a decemberi 3,7 százalékról – közölte a munkaügyi hivatal szerdán Prágában.

EURÓPA

Meglepte a befektetőket a Société Générale

A francia Société Générale csoport a vártnál kedvezőbb eredményt ért el a tavalyi negyedik negyedévben – derült ki a vállalat szerdán közzétett pénzügyi jelentéséből.

EURÓPA

Klímasemleges távhővel fogják ellátni Bécset

Várhatóan az év végén üzembe állnak Bécsben azok a hőszivattyúk, amelyek segítségével a szennyvízből távhőt tudnak előállítani; az új eljárással kezdetben 56 ezer, 2027-re pedig több mint 110 ezer bécsi háztartást látnak majd el klímasemleges távhővel – közölte az Eurocomm-PR Budapest, Bécs külképviseleti irodája az MTI-vel.

EURÓPA

Reggeli tükör 2023. február 8. – Pozitív kezdés

Emelkedéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon.

EURÓPA

Romániában a lakások alig egy ötödére kötöttek kötelező biztosítást

Romániában 1,85 millió lakásra, vagyis a lakások alig húsz százalékára kötötték meg a tulajdonosok a törvény által előírt kötelező biztosítást, ennek ellenére senkit sem bírságoltak meg a mulasztásért, mert a polgármesterek nem akarják magukra haragítani a szavazókat – írta kedden a Hotnews.ro hírportál.

EURÓPA

Vártnál szerényebb eredmény a BNP Paribas-nál

A BNP Paribas francia nagybank az elemzői várakozásoknál kisebb nyereséggel zárta a tavalyi negyedik negyedévet- derült ki a vállalat közzétett pénzügyi jelentéséből. A BNP Paribas nettó nyeresége 6,7 százalékkal, 2,15 milliárd euróra csökkent a december 31-én zárult negyedik negyedévben az előző év azonos időszakában elért 2,306 milliárd euró után, elmaradva az elemzői várakozások átlagában szereplő […]

EURÓPA

Reggeli tükör 2023 február 7. – Erős kezdés a tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai tőzsdéken. A páneurópai STOXX 600 index 0,18 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,11 százalékkal kezdett magasabban. Londonban 0,19 százalékkal erősödött a kezdéskor az FTSE-100 index, a DAX Frankfurtba 0,06 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,12 százalékos erősödéssel nyitott. Milánóban 0,24 százalékkal, Madridban 0,16 százalékkal emelkedett a nyitáskor […]

EURÓPA

Oroszország – Zuhanó autó eladás

Oroszországban 63,1 százalékkal 32 ezer 500-ra esett az új autók és haszonjárművek eladása januárban éves összevetésben – közölte az Oroszországban tevékenykedő európai vállalatokat tömörítő szervezet, az AEB járműgyártó-bizottsága hétfőn.

1 149 150 151 152 153 256

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.