2024 október 04

Óriási kedvezmények várják az egyetemistákat a Diákhitel Számlát kínáló bankoknál

A felsőoktatásba most felvett hallgatók új rendszerben igényelhetnek Diákhitelt. A pályázaton számlavezetésre kiválasztott pénzintézetek egymással komoly harcot vívnak, a számos kötelező kedvezményen felül extra konstrukciókat is kínálnak, amelyek nemcsak a diákéveket, de a családalapítást, az új otthon megteremtését is segíthetik – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Tegnap este óta tudható, hogy a több mint 126 ezer jelentkezőből hányan pályáztak sikeresen valamelyik felsőoktatási intézménybe. A jelentkezők száma 27 százalékkal nőtt az idén, ezen belül 34 százalékkal, százezer fölé nőtt azok száma, akik még nem rendelkeznek korábbról diplomával, azaz a pályakezdő fiatalok között is nagyobb az érdeklődés a felsőoktatás iránt. Ők azok, akik számára a tanulmányok folytatásához kiemelt segítséget nyújthat a szintén megújult diákhitel rendszer. Az eddigi tapasztalatok szerint tanévenként 8-10 ezer hallgató igényel diákhitelt, az elmúlt évben a tanulás melletti jövedelmet biztosító, szabadfelhasználású Diákhitel1 konstrukcióban 108 ezren voltak. 

Négy banknál nyitható számla

A következő tanévtől új Diákhitel1 csak Diákhitel Számlára (Diákszámla) igényelhető. A hitelt folyósító Diákhitel Központ pályázat alapján választotta ki azt a négy pénzintézetet – Erste Bank, Gránit Bank, MBH Bank, OTP Bank -, akik előre meghatározott, egységes feltételek mellett vállalták a Diákhitel Számlák vezetését a felsőoktatásban tanulók számára – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Fontos tudni, hogy a többféle kötelező és opcionális díjkedvezményt biztosító új számlakonstrukciót nem csak új, hanem régi diákhitelesek (aktív és passzív jogviszonyban lévők is) is igényelhetik, diákhitel szerződés nélkül. A tanulmányok befejezését követően már törlesztési szakaszban lévő korábbi diákhitelesek számára ugyanakkor a kedvezményeket nyújtó számla nem nyitható meg. 

Az ingyenes utalás a legnagyobb újdonság

A Diákhitel Számla nyitását a diakhiteldirekt.hu felületen lehet elindítani, itt kell kiválasztani, melyik banknál akarja a hallgató megnyitni a számláját. A hallgatói hitelszerződés megkötését követően a kiválasztott bank keresi majd meg az ügyfelet a számlanyitás részleteivel. 

A Diákhitel Számlák esetében a feltüntetett bankok 

– a számlavezetést

– a bankkártya éves díját,

– az internetbank, a mobilapplikáció, a telefonbank (személyes megjelenés nélküli ügyintézés) használatát,

– az elektronikus átutalásokat,

– és a folyószámla megszüntetését ingyenesen biztosítják ügyfeleik számára. 

A fentiek kapcsán Gergely Péter jelezte: a bankoknál eddig is elérhető hagyományos, diákoknak kínált számlacsomagok is általában tartalmazták az ingyenes számlavezetést és bankkártyát, valamint az elektronikus csatornák ingyenes igénybevételét, ám az átutalások díjmentessége csak az új Diákhitel Számlákkal érhető el. 

Emellett a bankok olyan egyéb kedvezményeket is biztosíthatnak, amelyek, ha nem is egyből, de a későbbiekben jól jöhetnek – hívta fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Kedvezményeket kaphat a Diákhitel Számlával rendelkező ügyfél például az értékpapír számla vezetési díjból, kedvezményesen köthet biztosítást, vagy épp kedvezőbb feltételek mellett köthet lakáshitel-szerződést a számlavezető bankjánál. 

Akciódömping várja a számlanyitókat

A pályázaton kiválasztott négy bank természetesen a kötelezően nyújtandó szolgáltatások mellett akciókkal is igyekszik meggyőzni a diákhitel igénylőket arról, hogy náluk érdemes a Diákhitel Számlát megnyitni. Természetesen, ezen külön kedvezmények egy része nem csak a Diákhitel Számlát nyitó ügyfeleknek érhetőek el. A BiztosDöntés.hu csokorba szedte ezeket a kedvezményeket.

Az Erste Bank minden Diákszámla nyitónak

– egy kulacsot és egy filcet (POSCA marker) ajándékoz, 

– 30 ezer forintos díjkedvezményt ad a számlához kapcsolt (nem ingyenesen nyújtott) szolgáltatások díjából

– díjmentesen nyújtja a számlán és a bankkártyával történő tranzakciókról (sms-ben vagy a George appban megküldött) tájékoztató Őrszem szolgáltatást

– 1 százalékos kedvezményt ad a folyószámlahitel kamatából

– 5000 forint egyszeri kedvezménnyel biztosít Erste Kandalló Extra otthonbiztosítási és 2 000 forint Erste Védelem utasbiztosításából 

– piaci lakás- és szabad felhasználású hitel igénylésekor 25-50 bázispontos kamatkedvezményt, valamint számos költség és díjkedvezményt kínál. Elengedi a bank a közjegyzői díjat, a tulajdoni lap másolat, illetve a térképmásolat lekérdezésének díját, a hitelbírálati és hitelfolyósítási díjat, visszatéríti az értékbecslés költségét. Díjmentesen enged évi 500 ezer forintig előtörlesztést, ha az munkáltatói lakáscélú támogatásból (cafetéria) történik

– A Babaváró hitel igénylésekor 150 000 forint kedvezményt ad.

A Gránit Banknál a Diákszámlát igénylők 

– 32 000 forintot kapnak a számlájukra, ha szelfivel nyitják meg a bankszámlát és aktiválják Gránit eBank applikáciját a mobiljukon, valamint hozzájárulnak a marketing célú megkeresésekhez és 3 db sikeres bankkártyás vásárlásuk van (vásárlásonként minimum 1 000 forint értékben) 60 napon belül

– félévente 4 százalékos extra, akár 30 000 forintos jóváírást kapnak a banktól a folyósított diákhitel összege után. 

– a számlán lévő összeg extra magas, a mindenkori jegybanki alapkamat –5 százalékos (most évi 8 százalékos) kamattal kamatozik lekötés nélkül

– folyószámlahitelt 1 százalékos kamatkedvezménnyel vehetik igénybe

– kamatkedvezménnyel igényelhetnek jelzálog és szabad felhasználású hiteleket is, 

– feltétel nélkül köthetnek le KamatMax Plusz betétet

– Babaváró Kölcsön igénylése esetén 205 000 forint jóváírást kapnak

– gépjármű lízing igénylésekor 0,5 százalékos kamatkedvezmény kapnak

– 10 százalékos éves díjkedvezménnyel igényelhetnek Platinum bankkártyát

– és 10 százalékos kedvezményt kapnak az utas- és poggyászbiztosítás díjából.

MBH Diákszámlás ügyfelek 

– a 100 százalékban újrahasznosított anyagból készült Mastercard Diákhitel Bankkártyához beépített „Bázis 5” utasbiztosítást kapnak

– 10 százalékos kedvezménnyel igényelhetnek Lakótárs Lakásbiztosítást, Csoportos élet- és balesetbiztosítást

– speciális kamatkedvezményt kapnak lakáshitel és szabadfelhasználású lakáshitel igénylésekor – a kedvezmény maximum szintje az MBH Flotta Kiemelt Partner Programra jogosult ügyfelek kamatkedvezménye lehet – ezt idén júliusban 163 bázispontos kedvezményt jelent. 

Az OTP Bank a Diákszámlával rendelkező ügyfeleknek

– díjmentes éves utasbiztosítást kínál 

– a diákhitel mellé kötött lakásbiztosításra 5 százalékos kedvezményt ad

– kedvezményt kínál a standard értékpapír számlavezetési díjból – normál értékpapírszámla, a Tartós Befektetési Értékpapírszámla (TBSZ) és a Nyugdíj előtakarékossági számla (NYESZ-R) esetében is

– olcsóbb számlavezetési díj mellett biztosítja az OTP Alapkezelő és OTP Ingatlan Alapkezelő által kibocsátott befektetési jegyek vásárlását

– jelzáloghitel igénylés esetén nincs hitelbiztosítéki érték-megállapítási díj, fedezetkezelési költség, közjegyzői szerződéskötés díj, TakarNet lekérdezéssel kapcsolatos ügyintézési díj, folyósítási díj, illetve – OTP Zöld Lakáshitel igénylésekor – az Energetikai Tanúsítvány díját visszatérítik

Borítókép forrása: Shutterstock