Sötét mód ikon
2026 június 11
Orbán Viktor új gazdaságélénkítő programot jelentett be – Fix 3 százalékos hitel, 150 millió forintig

Orbán Viktor új gazdaságélénkítő programot jelentett be – Fix 3 százalékos hitel, 150 millió forintig

Orbán Viktor bejelentette, hogy október 6-tól a magyar kkv-k fix 3 százalékos kamatozású hitelt vehetnek fel a Széchenyi Kártya Programban, legfeljebb 150 millió forintig. A kormány jövőre 320 milliárd forint kamattámogatást fizet a KAVOSZ-nak, miközben célja, hogy a GDP-növekedés 2025-ben is elérje a 3,1 százalékot.

Orbán Viktor új gazdaságélénkítő programot jelentett be. Forrás: Facebook

Történelmi lépés a vállalkozások finanszírozásában

Orbán Viktor miniszterelnök szombat reggel közös sajtótájékoztatón jelentette be Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével, hogy október 6-tól a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások számára fix 3 százalékos kamatozású hitel válik elérhetővé a Széchenyi Kártya Programon keresztül.


A konstrukció felső határa 150 millió forint, és célja, hogy a magas kamatkörnyezetben is elérhetővé tegye a beruházások finanszírozását.

Ez a kormány és a kamara együttműködésének első, kézzelfogható gyümölcse” – mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy a cél a gazdasági növekedés stabilizálása és a foglalkoztatás védelme.

60 milliárdos pluszkiadás, de 320 milliárdos kamattámogatási keret

A kormányfő elárulta, hogy az új, kedvezményes hitelprogram jövőre 60 milliárd forintos extra kiadással jár az állami költségvetés számára.
Ez az összeg része annak a 320 milliárd forintos kamattámogatási keretnek, amelyet a kormány 2025-ben a KAVOSZ felé fizet ki a Széchenyi Kártya Program és a kapcsolódó hitelek fenntartására.

Orbán Viktor kiemelte: „Ezek a források nem költségek, hanem befektetések a magyar gazdaság jövőjébe. Minden forint, ami a vállalkozásokhoz kerül, megtérül munkahelyekben és növekedésben.”

A növekedési cél marad 3,1 százalék jövőre is

A kormány az idei 1 százalékos GDP-növekedési előrejelzést nem módosítja, a jövő évi célokat viszont vizsgálja.
A cél az, hogy a 3,1 százalékos növekedési célt megtartsuk. Nem módosítjuk lefelé, mert a magyar gazdaság fundamentumai stabilak” – mondta Orbán Viktor, aki hozzátette, hogy a vállalati adócsökkentésről még nem született döntés, de novemberre várható konkrét bejelentés.

Párhuzamosan bővül a Széchenyi Mikrohitel MAX+ program is

A kormány gazdaságpolitikai eszköztára a mikrohitelezés terén is bővül.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) közölte, hogy jelentősen kibővültek a Széchenyi Mikrohitel MAX+ konstrukció lehetőségei.

Az egy ügyletre igényelhető maximális hitelösszeg 100 millióról 140 millió forintra nő,

Az ügyféllimit 200 millióra, a cégcsoport-limitek pedig 300 millió forintra emelkednek,

A hitel már egy lezárt üzleti év után is igényelhető,

Akár 20 százalékkal megemelt záró törlesztőrészlet is választható, ami nagyobb pénzügyi rugalmasságot biztosít.

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ közös célja, hogy a mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak forráshoz, segítve a beruházások megvalósítását, a termelékenység növelését és a munkahelyek megtartását.

Az európai versenyképesség romlása és a magyar válasz

Orbán Viktor beszédében hivatkozott a Mario Draghi által készített jelentésre, amely az európai versenyképesség hanyatlását vizsgálta. A miniszterelnök szerint az európai gazdaságpolitika jelenleg „sündisznóállásban védekezik”, miközben Magyarország „aktív, támadó szemlélettel” erősíti a hazai vállalkozásokat.

Szerinte az unió gazdasága „energiaáraktól sújtott, túlzottan ideologizált és lassan reagáló rendszer”, miközben Magyarország „a rugalmasságra és az együttműködésre épít”.

Az európai gazdaságban csak rossz hírek jönnek, mi viszont olyan döntéseket hozunk, amelyek a magyar vállalkozásokat megerősítik” – fogalmazott.

Jelen írás kizárólag tájékoztatási célt szolgál. A cikkben megjelenő információk nyilvános és mindenki számára elérhető adatok alapján kerültek felhasználásra.

Címlapkép forrása: Facebook

Oszlányi Gyöngyvér

Oszlányi Gyöngyvér a Tőzsdefórum vezető szerkesztő-újságírója. Gazdasági témájú cikkek írása mellett, hírszerkesztéssel és címlapszerkesztéssel is foglalkozik. Korábban a Világgazdaság oldalnál dolgozott gazdasági és kulturális újságíróként. Stílusára a szakmai megközelítés mellett az objektív és a tényszerű tájékoztatás jellemző. Fotósként rendszeresen jelentek meg a sajtóban képei. Videós anyagokat is forgatott, amelyek több milliós nézettséget értek el. Műsorvezető volt filmes és színházi témájú podcastben. Pályafutása elején művészeti menedzseri tanulmányokat folytatott és a József Attila Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát. Újságírói munkája előtt marketingmenedzserként dolgozott nemzetközi reklámügynökségeknél, kreatív és account területen. Kulturális területen több művészeti projekt szervezését menedzselte.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.