Iránykereséssel indult a szerda reggeli kereskedés Budapesti Értéktőzsdén. A BUX index 132 994,24 ponton állt az első óra végét követően. A vezető részvények a Richter kivételével gyengüléssel kezdtek. A 4iG és az OPUS sem tért magához és pirosban kezdett. A részvénypiac forgalma 2,8 milliárdnál járt az első óra végénél.

Gyengüléssel kezdődött a nap a BÉT-en. Forrás: Unsplash
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,82 pontos csökkenéssel, 133 371,81 ponton nyitott szerdán. A keddi záróértékéhez képest minimálisan gyengült. Az index tovább gyengült és az első óra végén 132 994,24 pontra került.
AZ OTP részvényei csökkentek az indulást követően. A Mol és a Telekom árfolyama is gyengült az indulást követően. A Richter viszont lendületesen kezdte a napot. A 4IG és az OPUS mínuszban állnak. A részvénypiac forgalma az első óra végét követően 2,8 milliárdnál járt. A keddi záráshoz hasonlóan indult a pesti börze.
A részvények szerda reggeli indulása
Mol: Az olajvállalat árfolyama -0,1 százalékkal gyengült és 3 888 forinton a reggeli időszakban.
OTP: A részvény ára -0,42 százalékkal csökkent és 40 160 forinton állt az első órában.
Magyar Telekom: Az árfolyam -0,58 százalékos mínuszban, 2 720 forinton áll.
Richter: A papírok árfolyama +0,42 százalékkal emelkedett és 11 890 forinton állt.
OPUS: A részvények árfolyama -0,63 százalékkal gyengült és 395 forinton áll.
4iG: A részvények árfolyama -1,71 százalékkal csökkent és 2 072 forinton áll.
A részvénypiac forgalma 2,8 milliárd forint volt a reggeli időszakban.
A részvények kedd esti zárása
OTP: Kedden az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,1 százalékkal 40 330 forintra esett, forgalmuk 8,7 milliárd forintot tett ki. Az árfolyamában az 50 napos mozgóátlag jelent ellenállást 40 918 forintnál, míg támasz 40 135 forintnál húzódik.
Mol: Az előző nap a Mol 44 forinttal, 1,12 százalékkal 3 892 forintra csökkent 1,8 milliárd forintos forgalomban. Az árfolyam a 3 900 forintos támasz alatt zárt, szignifikáns letörésénél a következő támasz 3 822 forintnál, míg ellenállás 3 996 forintnál látható.
Richter: Kedden a Richter-papírok árfolyama 300 forinttal, 2,47 százalékkal 11 840 forintra gyengült, a részvények forgalma 3,2 milliárd forintot ért el. Az árfolyam 11 855 forintos támasz alatt zárt, a következő szint 11 670 forintnál látható, ellenállás pedig 12 040 forintnál.
Magyar Telekom: Az előző nap a Magyar Telekom árfolyama 86 forinttal, 3,25 százalékkal 2 736 forintra erősödött, forgalma 2,4 milliárd forint volt. Az árfolyam ismét a 2 736 forintos ellenállást támadja, felette 2 800 forintnál adódhat a következő szint, míg támasz 2 625 forintnál látható.
A BUX és a részvények indulása az elemző szerint
Iránykereséssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 337,77 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel 133 372,63 ponton zárt kedden.
Varga Zoltán közölte, céláremelés érkezett a Magyar Telekom részvényeire. Az MBH Bank 2047 forintról 2384 forintra emelte a célárfolyamot, az ajánlás változatlanul semleges.
A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Címlapkép forrása: BÉT