New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,07 százalék, az S&P-500 index 0,08 százalék, a Nasdaq Composite pedig 0,10 százalék veszteséget mutatott.
Csütörtökön az indexek vegyesen zártak: a Wall Street mutatói veszteséggel, a főként fejlett technológiai vállalatok részvényeit jegyző Nasdaq-piacé pedig nyereséggel. A DJIA-30 0,06 százalékkal, az S&P-500 0,15 százalékkal csökkent, a Nasdaq Composite 0,42 százalékkal emelkedett.
A felülvizsgált GDP-adatot követően kismértékű gyengülést mutatnak az amerikai határidős részvényindexek. Piacmozgató hatása lehet még a hazai idő szerint délután 4-kor érkező makroadatoknak is – írták nyitás előtt a Quaestor elemzői.
Így teljesít Amerika
Az első becslésnél kisebb ütemben nőtt az amerikai gazdaság a negyedik negyedévben. Az első felülvizsgálat során 2,6%-ról 2,2%-ra rontották az évesített negyedéves GDP-növekedés mértékét, mely ugyanakkor felülmúlja az elemzők által várt 2,0%-s értéket. A háttérben a vállalatok becsültnél alacsonyabb készletezései, valamint a nagyobb külkereskedelmi mérleg hiány áll elsősorban. A fogyasztásra vonatkozó adatot kismértékben változtatták, 4,3%-os növekedésről 4,2%-osra, de ezzel is 4 éve nem látott mértékű a növekedés. A 2014-es év egészében 2,4%-kal nőtt az Egyesült Államok gazdasága, mely meghaladja a 2013-ban mért 2,2%-ot.
Vállalati hírek
A Target bevásárló központokat üzemeltető vállalat forgalma a negyedik negyedévben 3,8%-kal nőtt azoknál az üzleteknél, amelyek legalább 1 éve nyitva vannak. A konkurens Wal-Marthoz képest kedvezőbb eredményt mutatott a Target, ugyanis az előbbi csupán 1,5%-os bővülésről jelentett a negyedévben.
A Rio Tinto bányászati vállalat átalakításokra készül. A nyersanyagárak esése miatt a vállalat jelentős átszervezéseket hajt végre, melyek során a szén-és urán kitermelési ágazatokat már meglévő divíziók alá vonják be. Ez azt is jelenti, hogy ezeken a területek elbocsátások jöhetnek, a cég így kívánja lefaragni a költségeit.
7%-ot emelkedett az NRG Energy Inc. részvényárfolyama a mai piacnyitás előtti kereskedésben a negyedik negyedéves gyorsjelentésre. A cég eredménye az egy évvel korábbi veszteség után pozitívba fordult elsősorban a megújuló energiaipari részleg haszonkulcsainak javulása miatt. AZ NRG így 119 millió dolláros nettó nyereséget könyvelt el a negyedik negyedévben az egy évvel korábbi 297 milliós veszteség után, az árbevétel pedig 4,19 milliárd dollár volt. A vállalat elmondása szerint bár a csökkenő nyersanyagárak és az enyhe időjárás rossz hatással van a cég teljesítményére, azonban a novemberben lecsökkentett 2015-ös várakozásokat ezúttal megerősítették.