A gazdasági növekedés közel 70%-át biztosító lakossági fogyasztás 4,2%-kal emelkedett, az első becslésben foglalt 4,3% helyett, ez az érték így is az elmúlt négy év legerőteljesebb növekedését jelenti, mely +2,8 százalékponttal járult hozzá a GDP növekedéséhez. A készletállomány a korábban várt 0,8 százalékponttal szemben csupán 0,1 százalékponttal emelte a mutatót, a beruházások 0,7 százalékponttal támogatták a növekedést. Ezzel szemben a másik oldalon a nettó export az előzetesen becsült -1,02 százalékpontnál nagyobb mértékben, 1,15 százalékponttal vett el a növekedésből, a kormányzati kiadások pedig 0,3 százalékponttal húzták le a GDP értékét.
A riport részeként közölt inflációs mutató, amit a Fed döntéshozói is kiemelten figyelnek, a személyes kiadások árindexe (PCE index) a negyedik negyedévben 0,4%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, az előzetes adat -0,5% volt. A tisztított maginflációs mutatót (core PCE) nem módosították, a korábbi 1,4%-os bővülést követően 1,1%-kal emelkedett.
A 2014-es év egészében 2,4%-kal nőtt az Egyesült Államok gazdasága, mely meghaladta a 2013-ban mért 2,2%-ot. A lakossági fogyasztás 2006 óta nem látott mértékben (2,5%-kal) nőtt 2014-ben.
A lakossági fogyasztást támogatják az első negyedévben is az alacsony olajárak, a javuló munkaerőpiaci környezet, valamint a bizalom erősödése, de a reálbérek emelkedése is elengedhetetlen a fenntartható növekedéshez. A fogyasztás ellensúlyozhatja az export gyengélkedését is. Emellett a tegnap megjelent beruházási részadat is bizakodásra ad okot az első negyedéves gazdasági teljesítményt illetően.
Az adatközlést követően a dollár kisebb erősödést mutatott az euróval szemben.