Sötét mód ikon
2026 július 05
Újabb észak-koreai és kínai cégek kerültek feketelistára

Újabb észak-koreai és kínai cégek kerültek feketelistára

A Steve Mnuchin pénzügyminiszter által aláírt dokumentum szerint a büntető intézkedésekkel sújtott vállalatok több százmillió dolláros forgalmat bonyolítanak le a phenjani kormányzattal.

Ezeket a cégeket állítanák meg

Ipari nyersanyagokat, hordozható számítógépeket, járműveket és – a közlemény megfogalmazása szerint – „atomreaktorokhoz kapcsolódó árucikkeket” exportálnak és importálnak Észak-Koreába. Az egyik kínai cégnek kapcsolata van tömegpusztító fegyvereket gyártó észak-koreai vállalatokkal is.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”117″]

A szankciókkal sújtott négy észak-koreai vállalat közül három a tengerhajózásban érdekelt, és az amerikai pénzügyminisztérium szerint abban segédkezik a phenjani kormánynak, hogy megkerülhesse az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) által hozott szankciókat.

A negyedik cég észak-koreai munkaerőt exportál Kínába, Kambodzsába, Oroszországba és Lengyelországba, hogy így is jövedelmet generáljon a rezsim számára.

A kedden nyilvánosságra hozott szankciók lényegében azok a büntető intézkedések, amelyeket Donald Trump hétfőn helyezett kilátásba. Az amerikai elnök – az Észak-Koreára kifejtett fokozott nyomásgyakorlás jegyében – bejelentette, hogy Észak-Koreát a terrorizmust támogató országok listájára helyezi és egyúttal jelezte, hogy kormánya újabb szankciókat is elrendel, annak érdekében, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt tárgyalóasztalhoz kényszerítse.

Az előzmények

A „szankcióháború” már tart néhány hónapja, és eddig a szakértők sem mondták ki egyértelműen, hogy van hatása a szigorító intézkedéseknek. Október közepén az Eötvös Loránd Tudományegyetem Koreai Tanszékének vezetője például azt nyilatkozta, hogy „kontraproduktívak az észak-koreai rezsimmel szemben bevezetett gazdasági büntetőintézkedések, azok tulajdonképpen a rezsim keményvonalas szárnyát erősítik”.

De a témával kapcsolatban a cseh államfő is felemelt hangját. Ő úgy vélekedett, „nem valószínű, hogy Donald Trump amerikai elnök Észak-Koreának címzett fenyegetései, illetve a rezsim elleni gazdasági szankciók megoldhatják azt a helyzetet, amelyet Kim Dzsong Un politikája teremt”.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.