Sötét mód ikon
2026 június 11
Új posztot kreált a kormány Ankarában

Új posztot kreált a kormány Ankarában

Kiemelik: a poszt elősegíti Magyarország gazdasági érdekérvényesítését, megkönnyíti a török fővárosban található minisztériumokkal és központi hatóságokkal, az ankarai EU-delegációval, valamint a nagykövetséggel való kapcsolattartást.

A kétoldalú gazdasági kapcsolatok bővítésében a magyar kormány kiemelt szerepet tulajdonít a befektetési tevékenység ösztönzésének. A magyar-török együttműködés bővítésére lehetőség kínálkozik többek között a környezetvédelem, a járműipar, az energetika, az orvostechnológia, a gyógyszeripar, valamint a gyógyturizmus területén.

A közlemény szerint a Magyarországon eddig megvalósult török befektetések mellett további érdeklődők megjelenését is támogatni kívánja a kormány, amelyhez szintén hozzájárul az újonnan létrehozandó külgazdasági szakdiplomata poszt.

Nagyon fontos partnere hazánknak Törökország

Törökország a kétoldalú áruforgalom szempontjából jelenleg a 19., az EU-n kívüli országok közül az 5. legfontosabb kereskedelmi partnerünk. Az NGM közlése szerint a kétoldalú áruforgalom 2013 első három negyedévében már csaknem elérte a tavalyi éves értéket: közel 2 milliárd amerikai dollárt tett ki, ami 27 százalékos bővülést jelent 2012 azonos időszakához képest.

Összhangban a korábbi miniszterelnöki találkozók alkalmával megfogalmazott célkitűzésekkel, a magyar kormány célja a kétoldalú külkereskedelmi forgalom kölcsönös előnyök alapján történő további növelése, 2015-re a megduplázása – áll az NGM közleményében.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.