2024 március 29

Új partnere van Kínában az Apple-nek

A megállapodás feltételeit nem árulták el. Az Apple csak annyit közölt, hogy az új iPhone 5S és 5C mobiltelefonok kínai árazásáról és elérhetőségéről egy későbbi időpontban adnak majd tájékoztatást.

760 milliós piac

„Kína rendkívül fontos piac az Apple számára, és a China Mobile-lal kialakított partnerségünk lehetővé teszi, hogy az iPhone-okat eljuttassuk a világ legnagyobb mobilhálózatának vásárlóihoz” – hangoztatta nyilatkozatában Tim Cook, az Apple vezérigazgatója. Az amerikai cég nyilatkozata szerint a kínai telekommunikációs óriásnak jelenleg mintegy 760 millió vevője van.

Az Apple részvényei a megállapodás bejelentése előtt, pénteken 549,02 dolláros árfolyamon zártak a New York-i tőzsdén, míg a China Mobile papírjai 51,63 dollárt értek.

Az okostelefon-eladások tekintetében a dél-koreai Samsung mögött második helyen álló Apple az idei októberrel záruló egy évben 26 százalékkal 33,8 millióra növelte világszerte értékesített okoskészülékei számát, de a piaci részesedése így is 14,4-ről 13,1 százalékra csökkent.

Az Apple legutóbb, december közepén kínai beszállítóinál, a sanghaji Pegatronnál és a Foxconnál újra előforduló halálozások, valamint a rossz munka- és lakhatási körülmények és a fizetés nélküli túlórák miatt került reflektorfénybe a kínai médiában.