15 perces
Jó formában az OTP az 5200 alól történt pattanás óta, tegnap is jelentősen tudott emelkedni a bankpapír, fontos szintet küzdve le. Különösebb probléma nélkül tudta visszatölteni a rés maradékát, amit az 5500-as érték áttörése követett. Ezzel lényegesen javultak a rövidtávú kilátások, amik így is maradhatnak, ha 5500 nem törik le a napokban. A 6000 felé tartó úton még állhatnak akadályok az árfolyam útjában, egy kisebb ellenállást jelent az 5600-as szint, ami tegnap megakasztotta a papírt, 5750-nél pedig egy fokkal komolyabb akadály várja az árfolyamot.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Jó napot zárt az OTP árfolyama tegnap is, 5500 fölé tudott visszakapaszkodni. A napos grafikonon a rövidtávú csökkenő trendvonal és a 21, illetve 50 napos mozgóátlagok jelenthetnek kihívást, ezeknek az áttörésével már megnyílhatna az út a 6000-es szinthez. Ezzel együtt az MACD vételi jelzése is visszatérhetne, akár a középvonala alól is kimozdulhat az indikátor. Erre az 5600-5700-as tartományra érdemes tehát figyelni, szemmel tartva az 5500-as értéket is, melynek letörése rontana a kilátásokon.

Heti
Jelentősen gyengült a hét folyamán az OTP árfolyama, tovább korrigálhat lefelé a papír. A hetes charton is erős támaszként szerepel az 5000-es szint, nem csak lélektani, de technikai szempontból is, a 38,2-es fibo szintet is itt találjuk. Jó fordulópont lehet tehát ez a támasz, érdemes lehet vételeken gondolkozni ezen a szinten. A korrekció végeztével ismét emelkedés kezdődhet, a legfontosabb ellenállást továbbra is a 6000-es szint jelentheti majd.

