Az üzleti bizalmi indexen belül csak a kereskedelmi várakozások javultak, az ipari és az építőipari bizalom jelentősen csökkent, a szolgáltató cégek várakozása pedig lényegében változatlan maradt. Az ipari bizalmi index júliusi történelmi csúcsához képest szeptemberben második hónapja csökkent, s bő egy éve volt utoljára ilyen alacsony. Augusztushoz képest egyaránt romlott a termelési helyzet, a kilátások, a rendelésállomány – ezen belül az exporté is – és a készletek megítélése. Az építőipari bizalmi index szeptemberben öt havi mélypontjára esett, igaz történelmi csúcsához képest. Szeptemberben a mély- és a magasépítő cégek kilátásai is romlottak. Az előző háromhavi termeléssel kapcsolatos elégedettség számottevően csökkent, s némileg romlott a rendelésállományok minősítése is. A kereskedelmi bizalmi index szeptemberben kéthavi csökkenés után megközelítette év eleji, mindenkori maximumát. Az eladási pozíció és a rendelésállomány megítélése javult, a készleteké romlott. A szolgáltatói bizalmi index szeptemberben lényegében nem változott. Az általános üzletmenet megítélése javult, de a forgalmi várakozások kissé romlottak.
A foglalkoztatási hajlandóság a kereskedelem kivételével – ahol erősödött – augusztusban jellemzően kissé gyengült, a lakosság munkanélküliségtől való félelme viszont az augusztusi átmeneti emelkedés után ismét csökkent, s közel került nyári, minden idők legalacsonyabb szintjéhez. Az áremelési törekvés ugyancsak a kereskedelem kivételével – ahol kissé erősödött – némileg visszafogottabb lett, a fogyasztók inflációs várakozása viszont augusztusi erősödése után ismét gyengült. A magyar gazdaság várható helyzetének megítélése az iparban és az építőiparban látványosan rosszabb lett, a kereskedelemben és a szolgáltató cégek valamint a lakosság körében viszont kissé javult.
A GKI fogyasztói bizalmi index a július-augusztusi romlás után szeptemberben visszaemelkedett júliusi szintjére. A lakosság saját pénzügyi helyzetét változatlannak, jövőbeli megtakarítási képességét viszont sokkal jobbnak érezte, mint egy hónappal ezelőtt. Ez utóbbi megugrása előző havi zuhanása után következett be, ugyanakkor a fogyasztók utoljára 16 éve érezték ennél is biztatóbbnak megtakarítás lehetőségeiket. Kedvezőbbnek minősítették az emberek a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségét is.

Módszertani magyarázat:
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU módszertanának megfelelően – konjunktúra-indexének kiszámításakor az üzleti szférán belül az ipar, a kereskedelem az építőipar és a szolgáltató szektor, illetve a lakosság várakozásait veszi figyelembe. A GKI konjunktúraindex a lakossági bizalmi index és az üzleti bizalmi index súlyozott átlaga.
Az üzleti bizalmi indexet az ipari, a kereskedelmi, az építőipari és a szolgáltató vállalkozások üzletmenetére, forgalmi és foglalkoztatási várakozásaira vonatkozó kérdésekre adott válaszokból számítjuk. (A szolgáltató szféra cégei közül – hasonlóan az EU gyakorlatához – a pénzügyi és a közszolgáltatások területén működő vállalkozások egyelőre nem szerepelnek a vizsgált szektorok között.) Szezonálisan kiigazított adatokat közlünk, ami megfelelő matematikai módszerekkel kiszűri a szezonális hatások (például a téli és a nyári időjárás különbségei, a karácsony előtti nagyobb kereslet, a nyári szabadságok miatti kisebb termelés) okozta eltéréseket.
A fogyasztói bizalmi indexet a háztartások pénzügyi, az ország gazdasági és munkanélküliségi helyzetének várt alakulására, továbbá a megtakarítási kilátásokra vonatkozó kérdésekre adott válaszokból számítjuk.
A GKI konjunktúraindex és összetevői, 2012-2018
|
Év |
Hónap |
Üzleti bizalmi index |
Fogyasztói bizalmi index |
GKI konjunktúraindex |
|
2012. |
I. |
-16,3 |
-56,6 |
-26,8 |
|
II. |
-12,4 |
-51,2 |
-22,5 |
|
|
III. |
-8,1 |
-49,9 |
-19 |
|
|
IV. |
-9 |
-48,8 |
-19,3 |
|
|
V. |
-14 |
-55,9 |
-24,9 |
|
|
VI. |
-14,6 |
-52,6 |
-24,5 |
|
|
VII. |
-13,3 |
-51,4 |
-23,2 |
|
|
VIII. |
-14,9 |
-52,7 |
-24,7 |
|
|
IX. |
-16,4 |
-49,5 |
-25 |
|
|
X. |
-14,6 |
-53 |
-24,6 |
|
|
XI. |
-12,4 |
-50,7 |
-22,4 |
|
|
XII. |
-11,3 |
-49,3 |
-21,2 |
|
|
2013. |
I. |
-11,3 |
-43,4 |
-19,6 |
|
II. |
-12,0 |
-40,9 |
-19,5 |
|
|
III. |
-11,9 |
-37,3 |
-18,5 |
|
|
IV. |
-15,6 |
-38,9 |
-21,7 |
|
|
V. |
-10,5 |
-34,4 |
-16,7 |
|
|
VI. |
-6,9 |
-37,3 |
-14,8 |
|
|
VII. |
-8,6 |
-35,3 |
-15,5 |
|
|
VIII. |
-6,3 |
-36,9 |
-14,3 |
|
|
IX. |
-4,8 |
-31,0 |
-11,6 |
|
|
X. |
-2,3 |
-29,4 |
-9,3 |
|
|
XI. |
-0,1 |
-23,3 |
-6,1 |
|
|
XII. |
4,0 |
-22,7 |
-2,9 |
|
|
2014. |
I. |
3,8 |
-17,2 |
-1,7 |
|
II. |
4,9 |
-22,0 |
-2,1 |
|
|
III. |
4,7 |
-15,9 |
-0,7 |
|
|
IV. |
7,7 |
-15,3 |
1,7 |
|
|
V. |
4,8 |
-18,4 |
-1,2 |
|
|
VI. |
5,4 |
-19,3 |
-1,0 |
|
|
VII. |
1,4 |
-18,9 |
-3,9 |
|
|
VIII. |
2,2 |
-21,9 |
-4,1 |
|
|
IX. |
3,6 |
-19,1 |
-2,3 |
|
|
X. |
7,8 |
-17,6 |
1,2 |
|
|
XI. |
7,7 |
-19,4 |
0,7 |
|
|
XII. |
8,1 |
-22,1 |
0,2 |
|
|
2015. |
I. |
4,4 |
-23,8 |
-2,9 |
|
II. |
3,5 |
-22,4 |
-3,2 |
|
|
III. |
4,2 |
-25,8 |
-3,6 |
|
|
IV. |
4,9 |
-25,0 |
-2,9 |
|
|
V. |
3,7 |
-22,6 |
-3,1 |
|
|
VI. |
5,1 |
-27,0 |
-3,2 |
|
|
VII. |
5,0 |
-26,0 |
-3,1 |
|
|
VIII. |
5,2 |
-22,7 |
-2,1 |
|
|
IX. |
7,5 |
-28,3 |
-1,8 |
|
|
X. |
5,8 |
-19,6 |
-0,8 |
|
|
XI. |
4,6 |
-19,6 |
-1,7 |
|
|
XII. |
4,7 |
-19,2 |
-1,5 |
|
|
2016. |
I. |
7,2 |
-16,6 |
1,0 |
|
II. |
4,6 |
-20,2 |
-1,8 |
|
|
III. |
4,6 |
-23,8 |
-2,8 |
|
|
IV. |
2,2 |
-21,1 |
-3,9 |
|
|
V. |
2,3 |
-18,9 |
-3,2 |
|
|
VI. |
1,7 |
-19,2 |
-3,7 |
|
|
VII. |
5,6 |
-16,1 |
0,0 |
|
|
VIII. |
1,2 |
-18,6 |
-3,9 |
|
|
IX. |
1,7 |
-18,5 |
-3,6 |
|
|
X. |
1,0 |
-20,3 |
-4,5 |
|
|
XI. |
2,8 |
-16,5 |
-2,2 |
|
|
XII. |
3,7 |
-14,1 |
-0,9 |
|
|
2017. |
I. |
4,4 |
-11,7 |
0,2 |
|
II. |
4,5 |
-12,4 |
0,1 |
|
|
III. |
4,7 |
-11,5 |
0,5 |
|
|
IV. |
6,4 |
-16,4 |
0,5 |
|
|
V. |
7,9 |
-16,1 |
1,7 |
|
|
VI. |
9,5 |
-14,6 |
3,2 |
|
|
VII. |
11,3 |
-15,9 |
4,2 |
|
|
VIII. |
10,2 |
-13,6 |
4,0 |
|
|
IX. |
12,3 |
-14,3 |
5,4 |
|
|
X. |
10,5 |
-13,8 |
4,2 |
|
|
XI. |
11,7 |
-14,2 |
5,0 |
|
|
XII. |
13,4 |
-7,7 |
7,9 |
|
|
2018. |
I. |
14,2 |
-8,9 |
8,2 |
|
II. |
15,5 |
-7,6 |
9,5 |
|
|
III. |
13,6 |
-5,8 |
8,6 |
|
|
IV. |
13,3 |
-3,9 |
8,8 |
|
|
V. |
13,8 |
-7,5 |
8,3 |
|
|
VI. |
15,3 |
-5,7 |
9,8 |
|
|
VII. |
17,3 |
-9,0 |
10,5 |
|
|
VIII. |
13,3 |
-12,2 |
6,7 |
|
|
IX. |
10,4 |
-8,3 |
5,5 |