Sötét mód ikon
2026 július 23
Téli élelmiszerlánc ellenőrzés: több mint tízmillió bírság eddig

Téli élelmiszerlánc ellenőrzés: több mint tízmillió bírság eddig

A szabálytalanságok száma és a bírság összege hasonló a
tavalyihoz. Elsősorban a friss húst, a virslit, a bejglit, a
szezonális gyümölcsöket, az élőhalat és a vásárokra kitelepült
vendéglátókat ellenőrizték – tette hozzá a helyettes államtitkár.

Az ellenőrzéseket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
koordinálja, a konkrét munkát a megyei kormányhivatalok
élelmiszer-biztonsági és állategészségügyi hatóságként eljáró
főosztályainak a szakemberei végzik. Az ellenőrzések december első
napján kezdődtek és az év utolsó napjáig tartanak.

A december 13-ig lefolytatott ellenőrzések eredményeit
ismertetve a helyettes államtitkár elmondta: míg 2014-ben a
vizsgált egységek 1,9 százalékában volt probléma a minőséggel,
addig idén ez az arány 3,1 százalék a valamivel több mint kétezer
ellenőrzött egységből, amelyek között voltak nagyáruházak,
logisztikai központok és vásári eladók is. Romlott az áruk
nyomonkövethetősége is, tavaly az ellenőrzések 1,5 százaléka, idén
pedig 2,5 százaléka talált hiányosságot.

A megvizsgált 15 152 élelmiszer közül 11 550 volt magyar
termék. Ebből 267-et kellett kivonni a forgalomból, közel 2,5
millió forint értékben. A vizsgált 3602 külföldi élelmiszer közül
29-nek az árusítását tiltották meg, ezek értéke 600 ezer forint
volt. Amíg tavaly a termékek 1 százalékát kellett kivonni a
forgalomból a fogyaszthatósági, illetve minőség megőrzési idő
lejárta miatt, addig idén ez az arány csak 0,4 százalék volt –
ismertette a részletes adatokat Bognár Lajos.

A hónap közepéig 238 élelmiszerfeldolgozó és értékesítő
kistermelőt is ellenőriztek, a kifogások száma minimális volt.
Viszont kiszűrtek kilenc olyan „álkistermelőt”, aki regisztráció
nélkül árusított.

A karácsonyi ünnepi vásárokra, rendezvényekre kitelepült
vendéglátók ellenőrzése során kirívó élelmiszer-higiéniai és
-biztonsági hiányosságokat nem találtak. A 227 ellenőrzött üzlet
mindössze 2 százalékában intézkedett a hatóság, és négyszer szabott
ki bírságot, összesen 825 ezer forint összegben. Tavaly hét esetben
440 ezer forint volt a kiszabott bírság összege.

A szezonális zöldség-gyümölcsöket – elsősorban déli
gyümölcsöket és almát – 315 forgalmazónál ellenőrizték. Bírságolni
45 alkalommal kellett, a kiszabott összeg 1,8 millió forint volt.

Az élőhal szállítmányok közül 18-at ellenőriztek, ezek
mennyisége 260 ezer kilogrammot tett ki. Egy esetben állatvédelmi
hiányosság miatt tettek kifogást az ellenőrök.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.