2024 március 28

Apple – Minden nap egy alma, rossz jelentést hoz?

Amikor a világ egyik legértékesebb vállalatáról beszélünk, sok mindenről eshet szó, de a rossz jelentések vagy eső bevételek biztosan nem képezik a téma részét. Pedig az Apple pont egy ilyen jelentéssel lepte meg a piacot.

Gyenge ünnepek

Az Apple, ahogy rengeteg más cég is, sokat vár el az ünnepi időszaktól. A sok ajándék, évvégi bónuszok, az nemrég megjelent telefonok mind-mind egy ideális célponttá teszik a céget. Az emberek rohannak vásárolni és sokan ilyenkor térnek át az Apple IOS világába.

Sajnos most ez nem sikerült olyan fényesen, mint ahogy a befektetők várták. Az Iphone-ból származó bevétel 8 százalékkal esett. De nem csak a cég zászlóshajóját érte baj. Az okosórák és Mac eszközök sem teljesítettek az elvártak szerint.

A rengeteg probléma

Mi okozhatta ezt a meglepő visszaesést? Nos a járvány utáni vásárlási roham alább hagyott, az embereknek elfogyott a pénze, hiszen a növekvő infláció ezt is jelenti. A cégnek emellett a kínai helyzettel is szembe kellett szállnia. Komoly strike hullámok és covid lezárások tarkították a legfontosabb gyártási időszakot, amelyek miatt az új modellek csak komoly csúszás árán tudtak a megrendelő kezébe kerülni.

Az egyik legemlékezetesebb lezárási probléma a Foxconn gyárát érintette, ezzel kritikus problémákat okozva az Apple-nek.

Van, ami azért jól teljesített

Az Apple részvények persze nem szakadtak a padlóig, ennek oka lehet, hogy a streaming szolgáltatás és az Ipadek számai fényt vittek a sötét adatok életébe. Az Apple Tv és a cég streaming tervei szorosan összefonódnak, ezt erősítve pedig ismert és elismert színészekkel forgatnak filmeket és sorozatokat. A marketing, a márkahűség és az online sorozat fogyasztás világa pedig fényes jövőt jósol ennek a szolgáltatásnak.

Az elemzők

Amikor egy ilyen szintű vállalat rosszat jelent, sok elemző ragad tollat/klaviatúrát és kezdi írni gondolatait. Egy a sok közül a Citi elemzője, aki még mindig vételre ajánlja a részvényt, 175 dolláros célárral. Szerinte ezek az adatok nem lesznek tartósak és az Apple piaci modellje továbbra is több, mint elfogadható. Az Evercore elemzői egészen 190 dolláros árra várják a részvényt, amely jelenleg a 155-ös szinten mozog.

Forrás: investing.com

Címlapkép forrása: www.shutterstock.com