A londoni FTSE-100 index 0,18 százalékkal, a frankfurti DAX-30 0,18 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 0,21 százalékkal állt hétfői záróértéke alatt a nyitást követő percekben. Az euróövezeti EuroStoxx 50 index 0,10 százalékkal csökkent.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,07 pontos csökkenéssel, 23 318,99 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest gyakorlatilag nem változott.
így alakultak az olajárak
Az olaj jegyzése pár centtel elmozdult a hétfői hétéves mélypontról, miután a gazdaság lassulása ellenére a kínai olajbevitel meglepően gyors ütemben nőtt novemberben. Az év első 11 hónapjában Kína 8,7 százalékkal több olajat importált, mint egy évvel korábban, és Peking, kihasználva az alacsony olajárat, várhatóan feltölti stratégiai készleteit. Mindamellett a piacot lenyomja a most már gyakorlatilag állandósuló napi 0,5-2 millió
hordós túlkínálat.
A nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordójának (159 liter) ára 4 centtel, 37,69 dollárra emelkedett. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus ára 20 centtel 40,93 dollárra ment fel.
Erősödött az arany árfolyama
Az arany jegyzése kissé erősödött, de az irányzat a levegőben lógó amerikai kamatemelés miatt gyenge. A magasabb kamat növeli a dollár vonzerejét, de csökkenti az aranyét, amely nem biztosít hozamot. A fém unciáját (31,104 gramm) kedd reggel 1073,80 dolláron
jegyezték az azonnali piacon a hétfői 1069,66 dolláros mélypont után.
Az euró 0,1 százalékkal 1,0853 dollárra erősödött.
Továbbra sincs konszenzus
Rövid Szabolcs, a Concorde Befektetési Zrt. elemzője elmondta, hogy a pesszimista nemzetközi hangulat miatt eséssel indulhat a kereskedés Budapesten, amit a vártnál gyengébb kínai külkereskedelmi adat és az ázsiai piacok gyengülése is alátámaszt.
Kitért arra, hogy kedden a novemberi infláció alakulásáról közli jelentését a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), illetve az ipari termelés októberi előzetes statisztikai adata tarthat számot a befektetők érdeklődésére.
Ázsiában nem jó a hangulat
Az Equilor Befektetési Zrt. kommentárja kiemeli, hogy az ázsiai piacok negatív kereskedési napon vannak túl, így a hangulat nem túl kedvező. A budapesti piac azonban a több napja tartó gyengülése után kedden korrekciós visszapattanásba kezdhet.
Hozzátették, hogy ehhez pozitívan járulhat hozzá a Richter reggeli bejelentése miszerint az Európai Gyógyszerügynökség megkezdte a vállalat által bioszimilárisként kifejlesztett
pegfilgrastim forgalomba hozatali engedélyének értékelését. Az OTP részvényeire is jó hatással lehet a hvg.hu oldalon megjelent értesülés, miszerint az új Quaestor-törvény az eredetinél szigorúbb lesz, de a bankokat kevésbé terheli – írták.
Növekedésre számíthatunk
Az Eurostat délelőtt teszi közzé második becslését az euróövezet harmadik negyedévi bruttó hazai termékének alakulásáról. Az adatok várhatóan megerősítik, hogy a vérszegény fellendülés valószínűleg nem élénkül a közeljövőben. Ugyanez vonatkozik a brit ipari termelési adatokra. A forgalom lanyhul, a befektetők kivárnak az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed jövő heti kamatdöntő ülése előtt. Az elemzők többsége azt várja, hogy a bank közel tíz év után legalább jelképes mértékben megemeli az irányadó kamatot.
Tovább gyengélkedik Ázsia
Ázsia gyengült kedden. Az olajpapírokat lenyomja az olajár esése, és aggodalmat kelt, hogy a külkereskedelmi adatok a kínai gazdaság további lassulására utalnak. A tokiói Nikkei-225 1,04 százalékos eséssel zárt, annak ellenére, hogy a japán GDP a várakozások ellenére nem csökkent, hanem 1 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben. A hongkongi Hang Seng 1,76 százalékos, a sanghaji tőzsde irányadó mutatója, a Shanghai Composite Index pedig 1,22 százalékos veszteségben állt a kereskedés utolsó harmadában.
Nem bírtuk a versenyt
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,32 százalékkal emelkedett, 1462,47 ponton zárt hétfőn, 6,87 százalékkal tavaly év végi értéke fölött.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 309,99 pontos, 1,31 százalékos csökkenéssel, 23 319,06 ponton zárt hétfőn.