Sötét mód ikon
2026 július 03
Talajt fogott az arany!

Talajt fogott az arany!

Erős támasz alakult ki, amely rövidtávon egyértelműen egy kis növekedést hozhat magával. Tavaly, hasonló helyzetből az árfolyam több mint 200 dollárt tudott erősödni, most sem várjuk 1300 dollárnál lejjebb az esetleges emelkedést.

arany_chart_solarcapital_140115A piac idén az arany leértékelődésére spekulál, és ahogy a Merrill Lynch tette, mások is csökkentették céláraikat. Nem véletlenül. 2013-ban 28%-os leértékelődést könyvelhetett el a sárga nemesfém árfolyama, amellyel 13 éves növekedési sorozatot tört meg. Azt azonban senki nem veheti készpénznek, hogy kisebb-nagyobb emelkedések nem szakítják meg a gyengülés folyamatát.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő FED, likviditásbővítés visszafogására vonatkozó bejelentései ugyanakkor – a csökkenő pénzkínálat okán – az amúgy alacsony infláció további leszorítása mellett hatnak. Az alacsony infláció pedig nem kedvez az aranynak, mint menekülő „deviza”. A tapír (tapering) várhatóan idén indul majd meg a tengerentúlon, de az ezzel kapcsolatos bejelentések még továbbra is erőteljesen befolyásolhatják a nemesfém árfolyamát.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.