Sötét mód ikon
2026 július 05
Régiós termelőkkel rivalizál a pulykaágazat

Régiós termelőkkel rivalizál a pulykaágazat

Stabil kilátások

A szervezet közleménye szerint az ágazat helyzete stabil, a heti felvásárlási árak igazodnak a piaci folyamatokhoz, valamint a költségek jelentős részét kitevő takarmányárakhoz, és mind a német, mind a lengyel árakhoz mérten kedvezőbbek.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”117″]

Ugyanakkor számos nemzetközi folyamat gyengítette az exporteredményeket, rontotta a kilátásokat. A pulykaszövetség a kilátásokat is stabilnak ítéli, nem számít hirtelen ármozgásokra. Úgy vélik, az élőpulyka árakban inkább csökkenés várható az év hátralévő hónapjaiban a lengyelországi élőállat kínálat miatt.

Szakértők 2018 első negyedéve után várnak némi áremelkedést, melyet a német állatvédelmi szabályozások változásai (telepítési sűrűség csökkentése, csőrkurtítás elhagyása stb.) okozhatnak.

Pluszok és mínuszok

A piac stabilitását a szervezet szerint erősítheti az is, hogy Japán és Dél-Korea ismét megnyitotta piacait a magyar pulykahús előtt. Idén vegyes hatások érték a pulykaágazatot. Az áfacsökkentés jótékony hatású volt, serkentette a belső kereskedelem bővülését. 2016 végén, a madárinfluenza miatt a magyar termelők több fontos exportpiacot elvesztettek, köztük Japánt, Dél-Koreát és Dél-Afrikát is (a közlemény szerint utóbbit inkorrekt kereskedelempolitikája miatt).

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A járvány következményeként több ország korlátozó intézkedést vezetett be a Magyarországról származó baromfitermékekkel szemben, melyek feloldása folyamatban van.

Mindezek mellett a lengyel pulykaágazat erősödése is visszavetette a magyar exportot. Bár a magyarok tavalyi, évi 5,5-6 kilogrammra becsült átlagos fogyasztásukkal már nem számítanak a világ élvonalába tartozó fogyasztóknak, ez még mindig magasabb érték, mint az EU 28 tagjainak évi 3,8 kilogrammos átlagfogyasztása.

Nőtt a fogyasztás

A január-augusztusi belföldi értékesítési adatok alapján kalkulált fogyasztás jelentősen nőtt, az első 10 hónap eredménye megközelítőleg annyi lesz, mint tavaly a teljes évben. Belföldön 10 százalékos fogyasztásbővüléssel kalkulál a szervezet 2017-ben, ugyanakkor az éves teljesítmény elmarad a tavalyi termelési adatoktól – jelentette ki a közlemény szerint Erdélyi István, a Magyar Pulykaszövetség elnöke.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.