Sötét mód ikon
2026 július 04
Nemzeti kezelésűek lesznek ezután is a földek

Nemzeti kezelésűek lesznek ezután is a földek

A hétfői Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint az NFK végzi majd az agrárigazgatáshoz szükséges államigazgatási és kapcsolódó állami feladatokat, kezeli az agrár- és földügyi szakigazgatási rendszereket. Az új szervezet működteti a Nemzeti Földalapba tartozó vagyonnyilvántartási rendszert, egyben gyakorolja a tulajdonosi jogokat a Nemzeti Földalapba tartozó földek felett. Feladata lesz országos hatáskörű szervezetként az osztatlan közös tulajdonban álló földek megosztási eljárásával összefüggő feladatok koordinálása is. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet átalakítás útján szűnik meg, általános jogutódja az NFK lesz.

Megszűnik a Nemzeti Kataszteri Program Nonprofit Kft. is, feladatait ugyancsak az NFK veszi át. Beolvad az NFK-ba a fővárosi kormányhivatal mezőgazdasági távérzékelési és helyszíni ellenőrzési osztálya és a MePAR fejlesztési koordinációs és üzemeltetési osztálya is. Az érintett minisztereknek június végéig gondoskodniuk kell az NFK működésére és gazdálkodására vonatkozó államháztartási intézkedések megtételéről és a szükséges költségvetési jogszabályok módosításáról, továbbá az NFK jogállásával, feladat- és hatáskörével valamint a jogutódlással kapcsolatos jogszabályok megalkotásáról.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.