A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 310,74 ponttal, 1,77 százalékkal 17 264,01 pontra esett vissza. Az S&P 500-as mutató 39,92 ponttal, 1,95 százalékkal csökkent, és 2012,31 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 111,71 pontot, 2,21 százalékot zuhant, és 4933,47 ponton zárt.
Röviddel 19.30 óra után a 30 vezető iparvállalat DJIA index 1,59 százalék, az S&P 500-as mutató 1,72 százalék, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 1,95 százalék gyengülést jelzett a csütörtöki záróértékhez képest.
Bizonytalanok a befektetők
Kereskedők szerint mindezért elsősorban a kőolaj áresése a felelős. A kőolaj ára hét éve legalacsonyabb szintre zuhant a növekvő túlkínálat miatt. A jelenlegi helyzet csak romolhat, ha beigazolódik a Nemzetközi Energiaügynökségnek (IEA) az a pénteken ismertetett előrejelzése, amely szerint az olajtúlkínálat tovább nőhet, mert mérséklődik a kereslet, az OPEC pedig nem mutat hajlandóságot a termelés visszafogására.
A befektetők bizonytalanságát erősíti, hogy a jövő héten az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatot emelhet, először 2006 júniusa óta.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Rontotta a befektetők hangulatát a gyengülő kínai jüan, ami különösen az ázsiai országba exportáló cégeknek okoz komoly fejfájást.
Az S&P index tíz almutatója közül az energiaipari cégek részvényeit követő állt a legnagyobb veszteségen este: 3,2 százalékkal gyengült a csütörtöki záróértékhez képest, és ezzel már
több mint 10 százalékkal süllyedt a hónap kezdete óta.
A nap, és egyben az év egyik legnagyobb vállalategyesülését jelentették be pénteken: a 130 milliárd dolláros ügylet keretében egyesül a DuPont és a Dow Chemical. Az előbbinek 5,4 százalékkal, az utóbbinak 3,4 százalékkal csökkent a részvényára péntek estére.
Számítanak a kamatemelésre
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán befejeződő kétnapos kamatdöntő ülése után ismerteti kamatdöntését. Elemzők szerint igen nagy a valószínűsége, 85 százalék az esélye annak, hogy kamatemelésre kerül sor.
Az egyik elemző azt mondta, hogy ha a Fed mégsem emelne kamatot, akkor ez azt jelentené, hogy a jegybank szerint nem elég erős lábakon áll a gazdaság.
Erősödött az euró, drágult az arany
A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára 89 centtel (2,43 százalékkal) 35,71 dollárra csökkent.
Közép-európai idő szerint röviddel 19.30 óra után New Yorkban az euró 1,0996 dollárra erősödött a hajnali 1,0946 dollárról.
Az arany ára 4,38 dollárral (0,40 százalékkal) 1075,75 dollárra emelkedett.