2024 április 24

Nagykoalíció jöhet Hollandiában

Pénteki hágai sajtónyilatkozatában a kormányfői posztot eddig is betöltő Mark Rutte nem zárta ki, hogy további pártokat is bevegyen a koalícióba. Azt az eshetőséget azonban elutasította, hogy a szociáldemokrata irányzatú PvdA a nála radikálisabban baloldali Szocialista Pártot is „magával hozza” a kormányba.

Az első puhatolózó megbeszélések során Diederik Samsom is a nagykoalíció mellett foglalt állást – derült ki holland forrásokból. Csütörtök este a munkapárti vezér – történetesen az amszterdami Paradiso nightklubban, híveivel találkozva – azt is világossá tette, hogy pártja nem hajlandó statisztaszerepet játszani, hanem ténylegesen meg akarja változtatni az előző két évben követett jobboldali kormányzati politikát.

A legfrissebb – még most sem végleges és hivatalos – összesítés szerint a jobboldali liberálisok 41, a szociáldemokraták pedig 38 helyet szereztek a 150 tagú törvényhozásban, ők ketten összesen tehát 79 fővel szilárd többséget élveznek. Nagy ritkaság ez Hollandiában, ahol a választásokon nincs parlamentbe jutási küszöb, így sok kis párt képes szavazati százalékarányának megfelelő számú mandátumhoz jutni. A széttöredezett pártszerkezet miatt meglehetősen gyakoriak a kisebbségi vagy nagyon csekély többséggel rendelkező koalíciók, illetve – mivel ezek könnyen megbukhatnak – az előre hozott választások.

Az eddigi, 2010-ben megalakult kormány sem tudta kitölteni teljes mandátumát. Abban Rutte pártja a kereszténydemokratákkal együtt kisebbségben kormányzott, és rászorult a szélsőségesen iszlám- és idegenellenes, populista Geert Wilders Szabadságpártjának külső támogatására. Wilders ezt a támogatást idén tavasszal vonta meg, elfogadhatatlannak tartva a kormány mintegy 20 milliárd eurós megtakarítási csomagtervét.

Az előre hozott választások kikényszerítésével azonban Wilders nem járt jól: pártja az eddigi 24 mandátumának csaknem a felét elvesztette.