A pán-európai FTSE Eurofirst 300 index 0,36 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,29 százalék veszteséggel kezdett.
Londonban 0,51 százalék, Frankfurtban 0,52 százalék, Párizsban 0,23 százalék volt az indexcsökkenés nyitáskor. Madrid 0,13 százalék Milánó 0,36 százalék csökkenéssel nyitott.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11,35 pontos csökkenéssel, 40 120,02 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,03 százalékkal gyengült.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”117″]
Olaj, arany, deviza
Az olaj lefelé korrigált csütörtök reggel, miután szerdán egy-másfél százalékos emelkedéssel két és fél éves csúcsot érintett. A Brent nyersolaj ára 0,09 százalékkal hordónként 63,26 dollárra, a WTI nyersolajé 0,14 százalékkal 57,94 dollárra csökkent.
Az eurót 0,08 százalékkal jegyzik erősebben 1,1830 dolláron, az arany ára 0,16 százalékkal 1290,16 dollárra csökkent unciánként.
A kereskedés központjában makroadatok mellett elsősorban vállalati eredmény-beszámolók állnak majd csütörtökön. A német és a brit harmadik negyedévi GDP-növekedési adatok mellett a német és az euróövezeti novemberi beszerzésimenedzser-indexek befolyásolhatják a befektetői döntéseket. A nagyobb vállalatok közül a Centrica, a London Gatwick Airport, a Thyssenkrupp és a Rovio teszi közzé negyedéves eredményét.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Erre figyelnek Budapesten
Kissé eltérően látják a csütörtöki kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a piaci szakértők.
Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint az amerikai tőzsdei szünnap miatt alacsony lesz a forgalom. A hangulat ugyanakkor kedvező, így kisebb emelkedés várható – tette hozzá. A vezető részvények közül az elemző szerint az OTP és a Mol teljesíthet jól.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője csütörtöki kommentárjában azt írta, hogy negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a nemzetközi befektetői hangulat enyhe romlásával összefüggésben. Az Egyesült Államokban nem volt érdemi visszaesés, de az európai piacokon már szerdán délután érezhető volt a rosszkedv, amelyet az euró erősödése váltott ki.
Hozzátette: a vezető részvények mindegyikében megtorpanás lehet, de kicsit hosszabb távon szemlélve a folyamatokat, továbbra is lehet emelkedési potenciál az OTP, a Richter, és a Mol részvényeiben is.
Így zártak tegnap
Szerdán vegyesen, többségében veszteséggel zártak a főbb európai tőzsdeindexek. A pán-európai Stoxx 600 index 0,27 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,25 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,47 százalékkal csökkent. Frankfurtban 1,16 százalékkal csökkent a DAX index, a párizsi CAC-40 index 0,25 százalékkal csökkent, a londoni FTSE-100 index 0,10 százalékkal emelkedett. Madrid 0,21 százalék emelkedéssel, Milánó 0,05 százalék csökkenéssel zárt.
Szerdán a közüzemi, kiskereskedelmi és nyersanyagipari ágazatok részvényei szerepeltek a legjobban az európai piacokon. A német RWE energiaipari konszern részvénye 1,2 százalékkal, a francia EdF részvénye 2,1 százalékkal emelkedett.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 577,32 pontos, 1,46 százalékos emelkedéssel, 40 131,37 ponton zárt szerdán.
Bizonytalan, gyengén pozitív kezdés után csekély veszteségbe csúsztak szerdán a főbb amerikai tőzsdeindexek. Végül vegyesen zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.