A Belta fehérorosz állami hírügynökégnek Juri Szeliversztov pénzügyminiszter azt mondta, hogy az adósság egy részét már az év elején újrafinanszírozták és hogy még folyamatban vannak hasonló ügyletek, többek között orosz bankokkal, így biztosra vehető, hogy az idén esedékes adósságot rendezi Minszk. A pénzügyminiszter emlékeztetett arra, hogy Fehéroroszországnak idén 3,6 milliárd dollár adósságot kell rendeznie, amiből 2 milliárd dollárt már vissza is fizetett.
Ugyancsak kedden a fehérorosz központi bank igazgatótanácsának egyik tagja, Dmitri Murin azt mondta, hogy a jegybank nem tervez tőkellenőrzést bevezetni a fehérorosz rubel árfolyamgyengülésének a megállítása céljából. Az elnökválasztások után bizonytalanná vált belpolitikai helyzet hatására erőteljesen gyengült a fehérorosz rubel árfolyama az euróhoz képest. Idén eddig csaknem 30 százalékot, csak kedden délelőtt 1,5 százalékot veszített jegyzéséből az euróval szemben a fehérorosz rubel. Fehéroroszország arany- és devizatartaléka 8,857 milliárd dollár volt augusztus elején, ami valószínűleg csökkent a fehérorosz rubel támogatását célzó intervenciók hatására – nyilatkozta az illetékes a Reuters hírügynökségnek.
Dmitri Murin nem lát okot arra, hogy most kamatot emeljen a jegybank, de nem zárta ki annak a valószínűségét, hogy erre egy későbbi időpontban sor kerülhet. A jegybanki alapkamat jelenleg 7,75 százalék, a következő kamatdöntő ülését októberben tartja a monetáris bizottság.