Sötét mód ikon
2026 július 04
Lesz megoldás a Mol-INA-ügyre?

Lesz megoldás a Mol-INA-ügyre?

Molnár József, a Mol-csoport vezérigazgatója nyilatkozatában közölte, a horvát kormánnyal megegyeztek, hogy május végén folytatják és felgyorsítják a tárgyalásokat. Hozzátette, hogy készek a tárgyalások folytatására, de nem minden áron. A Mol-vezető szerint a szerdai egyeztetés konstruktív légkörű volt.

mol-ina2Ivan Vrdoljak horvát gazdasági miniszter kiemelte, hogy az utolsó találkozó óta sok idő telt el, és elégedetlenségét fejezte ki a tárgyalások elhúzódása miatt. Az utolsó találkozó óta a tanácsadókból és a szakemberekből álló munkacsoportok megvizsgálták az INA elmúlt években végzett üzleti tevékenységét, amellyel egy részvényes sem lehet teljesen elégedett – idézi a horvát kormány internetes oldala a minisztert. Ivan Vrdoljak szerint az eredmények is bizonyítják, hogy fel kell gyorsítani a tárgyalásokat és meg kell találni azt a megoldást, amely az INA-nak komoly és nyereséges jövőt biztosít.

Az INA két legnagyobb részvényese, a 44,84 százalékkal rendelkező horvát állam és a 49,08 százalékkal rendelkező Mol Nyrt. között tavaly szeptember óta már három tárgyalási forduló volt a vitás kérdések rendezésére. A horvát kormány a Mol által kialakított irányítási struktúrát, a Mol pedig a veszteséges gázüzletágat tekinti a legproblémásabb területnek.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.