New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,22 százalék, az S&P-500 index 0,24 százalék, a Nasdaq Composite index pedig 0,36 százalék veszteséget mutatott. (A DJIA a negyedik egymást követő kereskedési napot zárta nyereséggel kedden, bár szerény, 0,02 százalékossal. Az S&P index pedig a keddi csekély, 0,02 százalékos veszteségét megelőzően zárt négy egymást követő kereskedési napot nyereséggel. A Nasdaq Composite index 0,04 százalékkal zárt magasabban.)
Úgy tűnik, hogy a Világbank bejelentését használják ürügynek a befektetők a korrekcióra a soha nem látott csúcsokról, a pénzintézet visszavágta több vezető gazdaság növekedési kilátásait is – emelték ki a Quaestor elemzői az amerikai nyitás előtt kiadott összefoglalójukban, jelezvén a határidős indexek állása alapján ma is az eladók lesznek többségben a tengerentúli tőzsdéken.
Kedvező társasági hírek persze most is akadnak a piacon. A mai piacnyitás előtt tette közzé például negyedik üzleti negyedévének számait a H&R Block Inc., az adóbevallási megoldásokat kínáló cég megnövelte szolgáltatásainak árát, ezzel pedig az árbevétel és a nyereségesség is emelkedni tudott. A vállalat nettó nyeresége 929,1 millió dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 688,9 dollárról, az így elért 3,36 dolláros részvényenkénti eredmény a 3,23 dolláros piaci konszenzust is meghaladta. Az árbevétel 16%-kal 2,56 milliárd dollárra tudott növekedni, a piac 2,49 milliárdot várt. A H&R Block részvényárfolyama több, mint 4%-ot emelkedett a nyitás előtti kereskedésben.
Több, mint 11%-ot emelkedett az Ulta Salon Cosmetics & Fragnance Inc. részvényárfolyama a mai nyitás előtti kereskedésben, miután a kozmetikumokat gyártó cég a várakozásokat felülmúló első üzleti negyedéves számokat tett közzé a tegnapi zárás után. Az Ulta 713,8 millió dolláros árbevételi szint mellett 77 centes egy részvényre jutó eredményt ért el, a befektetők 700 milliós eladási volumenre és 74 centes EPS-re számítottak. A második negyedévre vonatkozóan a cég 78 és 83 cent közötti részvényenkénti nyereségre számít, a piac 82 centet becsül.