Sötét mód ikon
2026 június 14
Kártérítést kap az orosz olajmágnás

Kártérítést kap az orosz olajmágnás

Az Interfax orosz hírügynökségnek nyilatkozó forrás szerint ezt a pénzt azonnal zárolhatják is az orosz üzletember számláján, mert a múlt pénteken elnöki kegyelemmel szabadult és Németországban tartózkodó Hodorkovszkijtól az orosz adóhivatal 17 milliárd rubelnyi (112 milliárd forint) adót követel. A strasbourgi székhelyű emberi jogi bíróság szerint ez a követelés jogtalan.

Hodorkovszkij környezetében úgy tudják, hogy az üzletember a 10 ezer eurót jótékony célra fordítaná.

Csaltak, de megsértették emberi jogaikat

Az Emberi Jogok Európai Bírósága július 25-én megállapította, hogy a Yukos (Jukosz) orosz olajcég volt főrészvényesével és üzlettársával, Platon Lebegyevvel szemben csalás és adóelkerülés címén emelt vádak megalapozottak voltak ugyan, az elítélésükhöz vezető oroszországi eljárás során azonban megsértették emberi jogaikat.

A strasbourgi emberi jogi bíróság nem tartotta politikai ügynek a Hodorkovszkij és Lebegyev elleni pert. Kifogásolta ugyanakkor, hogy az orosz bíróság az első Yukos-per során, amelyben 2005-ben született ítélet, nem hallgatta meg a védelem legfontosabb tanúit, akik szakértői jelentést készítettek az ügyben. A két üzletember egyenként 9 év szabadságvesztésre ítélték, majd büntetésüket egy évvel csökkentették.

Perújrafelvétel minden Yukos-ügyben

2010-ben az újabb Yukos-ügyben bűnszövetkezetben, nagy értékben elkövetett (olaj)lopás, illetve pénzmosás vádjával Mihail Hodorkovszkijt és Platon Lebegyevet egyenként 14 év szabadságvesztésre ítélték. A bíróság beleszámította az előző 8 évnyi büntetést, majd a fellebviteli bíróságok 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban is egy-egy évvel csökkentették azt, így Hodorkovszkij csak jövő augusztusban szabadult volna.

Időközben kiderült, hogy az orosz legfelsőbb bíróság elnöksége jövő január 23-án tárgyalja újra Hodorkovszkij és Lebegyev második büntetőügyét. Vjacseszlav Lebegyev, az orosz legfelsőbb bíróság elnöke szerdán perújrafelvételt rendelt el mindkét Yukos-ügyben az Emberi Jogok Európai Bíróságának nyáron hozott határozata alapján.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.