Második napja erősödnek az irányadó mutatók a vezető tőzsdéken, de a dél-európaiak többnyire gyengén teljesítettek. A vállalati eredmények vegyesek voltak. Friss adat szerint a német ipari megrendelések lassan bővültek szeptemberben. Ezért rosszul kezdődött a nap, óvatosságból is az Európai Központi Bank (EKB) pénzügy-politikai értekezletének eredményeire várva.
Draghira indultak be a befektetők
A bank elnökének sajtótájékoztatója után viszont fellendülés következett. Mario Draghi nem ígért ugyan semmi újat, de sikerült fenntartania a reményt, hogy az EKB eddig ígért, részben már megkezdett likviditásnövelő intézkedései: a rendkívül hosszú lejáratú refinanszírozási hitelek a bankok számára, a pénzintézeti fedezett kötvények és a követeléssel fedezett vállalati értékpapírok (ABS) piaci vásárlása már középtávon óriási tőkeinjekciót jelentenek majd. Arra utalt, hogy az új pénzeső másfél éven belül elérheti az ezermilliárd eurót.
Ez több, mint amire az elemzők számítottak, és az elnök azt is megismételte, hogy az elhúzódó túl alacsony infláció kockázata ellen szükség esetén további nem hagyományos eszközöket is bevetnek. Ezeket nem részletezte, de azt mondta, hogy az intézkedéseket folyamatosan előkészítik, hogy időben készen álljanak, ha szükség lesz rájuk. Ezzel annak a nem titkolt piaci reménynek is tápot adott, hogy az EKB végül amerikai típusú mennyiségi enyhítésbe is kezdhet, állampapírok elsődleges piaci vásárlásával. A bank alapokmánya ezt egyelőre nem teszi lehetővé. A befektetők számára mindez enyhítette az előző napok, hetek sorozatosan rossz gazdasági adatainak súlyát.
Különösen sikeres volt Draghi sajtóértekezlete ahhoz képest, hogy az EKB első, szeptemberi rendkívüli refinanszírozása iránt igen csekély érdeklődés volt a bankok körében, a fedezett kötvények októberben kezdett vásárlása eddig minimális, mindössze 4,8 milliárd eurót ért el, és a követeléssel fedezett értékpapírok vásárlását még el sem kezdte a bank.
Javulás az USA-ban
Az EKB tájékoztatója után az euró ismét kétévi mélypontra esett a dollárral szemben, ez javíthatja az euróövezeti cégek exportesélyeit. Az EKB üzenete támogatta a New York-i részvénypiacokat is, bár ott a teljesítmény erőtlen maradt a csütörtökön többnyire gyenge vállalati eredmények miatt.
Így állt este New York
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,16 százalékkal, az S&P 500-as 0,04 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója is 0,04 százalékkal volt az előző napi záró fölött. A Dow Jones és az S&P 500-as előző nap, szerdán új történelmi csúcson zárt.
A friss statisztika az új amerikai munkanélkülisegély-igénylések csökkenését jelezte a múlt hétről.
Biztatók voltak a friss számok is arról, hogy az amerikai jelzálogkölcsönzést finanszírozó országos intézmények (Fannie Mae, Freddie Mac) az év végéig már jóval több osztalékot fizetnek be a költségvetésbe, mint amennyi állami támogatást kaptak a válság mélypontján. Adataikból azonban az is kiderült, hogy az Egyesült Államokban lassul a lakásárak emelkedése.
Meglódultak az indexek
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,18 százalékos javulással 6551,15 ponton zárt, 2,93 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt.
Frankfurtban a DAX-30 0,66 százalékos többlettel 9377,41 ponton végzett, 1,83 százalékkal alacsonyabban, mint tavaly év végén. Párizsban a CAC-40 0,46 százalékkal 4227,68 pontra erősödött, 1,59 százalékkal elmaradva a múlt év végi értékétől.
A milánói FTSE MIB-40 0,73 százalékot, a madridi IBEX-35 0,15 százalékot vesztett, az athéni ASE tőzsdemutató 0,48 százalékot nyert. Varsóban a WIG-20 0,25 százalékkal 2435,48 pontra gyengült, a Mol 159,00 zloty maradt.
Az euró, 1,24 dollár felett, 0,59 százalékkal kevesebbet ért a bankközi piacon, mint szerda este. Svájci frankban, 1,20 frank felett, 0,04 százalékkal többe került.
Tovább csökkent az olaj ára
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj kora este hordónként (159 liter) 82,43 dollár volt, 52 centes napi árveszteséggel. A gázolaj ára tonnánként 4,00 dollárral 724,75 dollárra csökkent, de a normál benziné gallononként (3,78 liter) 0,0106 dollárral 2,0973 dollárra nőtt az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.
Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1145,80 dollár volt a szerda esti 1145,50 dollár után azonnali szállításra Londonban.