Sötét mód ikon
2026 június 13
Jól odavágott több cégnek is a GVH

Jól odavágott több cégnek is a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy az OTYS ÚTTECHNIKA Kft. (OTYS), az ÚT-GARANTOR Kft. (ÚT-GARANTOR) és a Kristály-Vár Építési, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Kristály-Vár) a Nagylóc önkormányzata által kiírt, valamint az OTYS és az ÚT-GARANTOR a Szécsényfelfalu önkormányzata által kiírt közbeszerzés keretében egyeztettek arról, hogy melyik legyen a nyertes ajánlatot benyújtó vállalkozás. A GVH a három vállalkozással szemben összesen 43.560.000 forint bírságot szabott ki.

Nagylóc Község Önkormányzata 2012. június 25-én „Vízkárokhoz kapcsolódó településfejlesztés Nagylócon”, Szécsényfelfalu Község Önkormányzata 2012. április 23-án „Településrekonstrukció az árvíz sújtotta településeken” elnevezéssel közbeszerzési eljárást írt ki. A pályázatok alapvetően útépítési, illetve útrekonstrukciós munkálatok megvalósítására vonatkoztak.

A GVH megállapította, hogy a nagylóci projekt esetében az ÚT-GARANTOR és a Kristály-Vár ajánlatát az OTYS készítette, mindkét cég az az árajánlatot nyújtotta be tartózkodva a valódi versenyzői ajánlat megtételétől.

A szécsényfelfalui projekt kapcsán a GVH megállapította, hogy az OTYS és az ÚT-GARANTOR az ajánlataik beadása előtt kapcsolatba léptek egymással olyan iratok kapcsán, amelyek a fővállalkozói ajánlat elkészítéséhez voltak szükségesek. Az OTYS az ÚT-GARANTOR tendernyertességének elősegítése érdekében fedőajánlatot nyújtott be, így összehangoltan befolyásolták a közbeszerzési eljárás végeredményét.

Az eljárás alá vont vállalkozások a fenti magatartásukkal megsértették a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmát, amiért a GVH az alábbiak szerinti bírságok megfizetésére kötelezte azokat: Az ÚT-GARANTOR-nak 18.650.000 forintot, az OTYS-nak 18.650.000 forintot, a Kristály-Várnak 6.260.000 forintot kell fizetnia az összejátszás miatt.

A GVH a kiszabott bírság alapösszegéül – releváns forgalomként – a nyertes ajánlat összegének háromszorosát vette figyelembe, majd értékelte a súlyosító és enyhítő körülményeket.

A GVH a bírság összegének meghatározásánál – többek között – azt is figyelembe vette, hogy a közbeszerzési eljáráshoz kapcsolódó piacfelosztás minősül az egyik legsúlyosabb versenyjogi jogsértésnek, ahol nemcsak a kiíró érdekei, hanem a közbeszerzéssel megvalósítani kívánt társadalmi érdekek is súlyosan sérültek. Emellett a megvalósított piacfelosztó célú egyeztetés sikerrel járt, vagyis ténylegesen bekövetkezett az eljárás alá vont vállalkozások jogsértésére visszavezethető piaci hatás.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.