Sötét mód ikon
2026 június 13
Bőven lesz olaj a piacokon

Bőven lesz olaj a piacokon

A miniszter hozzátette: a piacnak és más kitermelőknek is, az OPEC-hez hasonlóan, racionálisnak kell lenniük, azt kell figyelni, hogyan nő a kereslet a nemzetközi piacon az olaj iránt és ehhez kell igazítani a kitermelést.

Az olajipari miniszter nem számol az olajárak hirtelen emelkedésével. A piacnak „időre van szüksége ahhoz, hogy stabilizálódjon, hogy ez két vagy három év lesz-e, attól függ, mennyire racionálisak a kitermelők” – jelentette ki.

Al-Mazrúj kijelentette, hogy az EAE „nyugtalan” az olajpiaci kereslet és kínálat közötti egyensúly hiánya miatt, azonban „nem egyedül felelős ezért”. A miniszter elmondta: a palaolaj-kitermelés kínálati többletet okozott a piacon, amit korrigálni kell. Hozzátette ugyanakkor, hogy a palaolaj-kitermelők nagyon fontosak a globális piaci ellátás számára.

Vélekedése szerint a hordónkénti olajár olyan szinten fog stabilizálódni, amin a hagyományos kitermelők tudnak nyereséggel értékesíteni, „ami lehet 60, 70 vagy 80 dollár, vagy bármilyen más szám”.

Nem bánták meg a döntést

Az olajipari miniszter kitért arra is, hogy a tavaly novemberi OPEC ülésen helyesen döntöttek a kitermelés szinten tartásáról. Ha ekkor a csökkentés mellett határoztak volna, „mára megbánták volna”. Hozzátette: a következő, júniusi ülés előtt várhatóan nem találkoznak az OPEC miniszterei.

Az olajipari miniszter bejelentésének hatására kedden az északi-tengeri Brent és a WTI amerikai könnyűolajfajta ára is tovább csökkent. A Brent hordónkénti ára 45,23 dollárra, a WTI típusú olajé 44,44 dollárra mérséklődött februári szállításra, amely csaknem hatéves mélypontnak számít. Az olajárak 2014 júniusa óta 60 százalékot estek.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.