Kiemelték: a csoport tagjai fél év alatt több mint 2500 család lakáshoz jutását segítették a csok-on keresztül. Az állami támogatási forma három évvel ezelőtti bevezetése óta a Takarék Csoport összesen közel 15 ezer szerződést hozott tető alá – jegyezték meg. Minden ötödik támogatott család a tagjaik közvetítésével vásárolt lakást vagy házat – hangsúlyozták. A közleményben arra is kitértek, az összes támogatás figyelembevételével a Takarék Csoport közvetítésével egy család átlagosan közel 3 millió forinttal egészíthette ki a lakásvásárláshoz rendelkezésre álló forrásait.
Az idei év első felében a törvény által megengedett maximális, 10 millió forintos összegű csok-támogatásra 414 család kötött szerződést – ismertették. Közölték azt is: a támogatások 72 százaléka használt lakás vásárlását finanszírozta, míg 18 százaléka új otthon építését, 10 százaléka pedig új lakás megvételét. A csoport várakozásai szerint az igénylések a jövőben tovább növekedhetnek a csok kiterjesztésének, a lakáspiac dinamikus felfutásának, valamint a kedvezményes újlakás-áfa 2019 végi kivezetésének következtében.