A hamisítványok és a jogdíj megfizetése nélkül forgalmazott termékek (CD-k, DVD-k, pendrive-ok, mobil és egyéb eszközökhöz való memóriakártyák) kiszűrése érdekében nagyszabású akciósorozatot hajtott végre október első hetében Budapesten és Pest megye területén. Az ilyen termékeket forgalmazó kereskedelmi egységekkel szemben súlyos versenyhátrányba kerülnek a legális, jogkövető magatartást tanúsító vállalkozások, továbbá az illegális beszerzés miatt adóbevételektől esik el a központi költségvetés.
A pénzügyőrök és a revizorok az ellenőrzéseket meghatározott helyszíneken, összehangoltan hajtották végre, illetve webáruházakon keresztül értékesített termékeket is vizsgáltak. A 321 ellenőrzés során 55 alkalommal tapasztaltak jogsértést: 31 esetben szerzői jogokhoz kapcsolódó szabálysértést állapítottak meg, illetve két esetben bűncselekmény elkövetésének gyanúja merült fel. A vizsgálatok nyomán várhatóan 4 millió 740 ezer forint bírságot szabnak ki.
A NAV a továbbiakban is kiemelten ellenőrzi a különféle adathordozók kereskedelmét a jogsértések megakadályozása érdekében – olvasható az adóhatóság közleményében.