2023 november 29

Ismét befékezett a használtautó-import

Az augusztusi visszaesés elsődleges oka, hogy az autópiacokat továbbra is visszafogja a koronavírus miatti bizonytalanság. A júniusi és júliusi időszakos felfutás – e két hónapban haladta meg újból a 10 ezres szintet a havi behozatal – annak volt köszönhető, hogy a tavasszal elhalasztott, de szükséges beszerzéseket pótolták.

A beharangozott második hullám küszöbén azonban ismét az óvatosság kerekedett felül. Mindez a hazai autópark másik utánpótlási forrását jelentő újautó-piacon is jól tetten érhető: míg az új személygépkocsikból júniusban 24, júliusban pedig 21 százalékkal adtak el kevesebbet, mint egy évvel korábban, augusztusban az elmaradás ismét 30 százalékosra nőtt.

A következő hónapokban várhatóan tovább csökken majd a használtautó-import volumene – jelzi előre Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – A szeptember elsejével életbe léptetett határzár ugyanis jelentősen megnehezíti a magánimportot, amely érezhető hányadát alkotja a teljes használtautó-importnak. A havi forgalom ennek ellenére jó eséllyel az áprilisban mért 7 600-as mélypont felett marad, mivel ezúttal valószínűleg nem kerül sor olyan szigorú intézkedésekre, amelyek nyomán tavasszal a használtautó-kereskedések mintegy fele hosszú hetekig zárva maradt, vagy csak előre bejelentkező vásárlóknak nyitott ki.”

A JóAutók.hu előrejelzése szerint amennyiben a vírusnak ősszel nem lesz a gazdasági életet jelentősen lebénító újabb hulláma, éves szinten 125 ezer használt autó importjára számíthatunk 2020-ban, ami 20 százalékkal marad el a 2019-ben tapasztalt 156 ezres értéktől.

A használtautó-import mértéke az idei év első nyolc hónapjában összesen 87 006 darab volt, 16 százalékkal kevesebb az előző év hasonló időszakában regisztrált 104 082-es mennyiségnél. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 78 649 volt, 25 százalékkal maradva el az egy évvel korábbi 105 451-es értéktől.