Sötét mód ikon
2026 június 12
Igazán adományozókedvű volt a Siemens

Igazán adományozókedvű volt a Siemens

A több mint 10 millió forint értékű eszközöket az intézmény központi épületében egy, az Ipar4.0 elnevezésű, erre a célra kialakított szaktanteremben helyezték el, ahol a továbbiakban az automatizálás iránt érdeklődő diákokat fogják jövendő szakmájukra felkészíteni. Az intézmény a Dél-Alföld egyik legnagyobb szakképző helye. A BSZC-hez Békéscsaba nyolc iskolája tartozik, amelyekben csaknem hatezren tanulnak – mondta Mucsi Balázs Sándor, a BSZC főigazgatója. A tagiskolák szakgimnáziumaiban és szakközépiskoláiban csaknem száz szakma ismerete sajátítható el az iskolarendszeren belüli és kívüli szakképzés keretében – tette hozzá.

A BSZC-ben folyamatosak a fejlesztések. Az elmúlt esztendőben megújult az intézmény két kollégiuma több mint 270 millió forintos támogatásból. A Magyar Röplabda Szövetséggel és a Békéscsabai Röplabda SE-vel együttműködve pedig nettó 1,5 milliárd forintból egy olyan csarnok épül a BSZC központi telephelyének környezetében, amely egyaránt fogja szolgálni a Békéscsabai Röplabda Akadémia utánpótlás-nevelését, és a két szomszédos tagiskola testnevelési tevékenységét – mondta Mucsi Balázs.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.