15 perces
Érdemi forgalommal, erőteljesen tört ki 21500 forintos ellenállása alól a MOL árfolyama, ezzel egyúttal a fordított fej-vállak alakzat nyakvonalát is maga mögött hagyta. A 22000-es lélektani akadály alatt sikerült zárni a kereskedést a napi maxmumon, az emített alakzat azonban még feljebb mutathat. A célár további 400 forint körüli emelkedést feltételez, ami reális lehet, ha 22000 nem okoz túl nagy fejtörést a folytatásban. A gyors emelkedés után kioldalazást láttunk, a nap végén pedig felkötést, ez alapján továbbra is felfelé törekedhet a papír. A kioldalazás során 21860-nál kialakított napon belüli támasz elesésével lenne lehetőség érdemben is korrigálni.
Támasz: 21860
Ellenállás: 22000

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Értékelhető forgalom mellett nagyot ment az olajvállalat árfolyama, beváltotta a hozzá fűzött összes reményt a 21500-as ellenállás áttörése. Sikerült megtörni vele a korrekciós trendet és még az 50 napos mozgóátlag fölé zárás is összejött a papírnak. A napon belüli grafikonon látható fordított fej-vállak alakzat 22400 forinthoz mutat, ez a napos grafikonon is elérhető cél ebben a körben. Az indikátorok erősen pozitív jelzésben, így az irány maradhat a felfelé a továbbiakban is.
Támasz: 21500
Ellenállás: 22400

Heti
Megtörtént az emelkedő csatorna aljának érintése az elmúlt héten a MOL árfolyamánál, szemmel láthatóan azonban sikerült fordulnia róla a papírnak, hosszú alsó kanócú gyertyával tért vissza 12000 fölé a hét végére. Július második hetének gyertyája pirosan indul, ami jelenleg nem erősíti meg az előző gyertya potenciális fordulós jelzését, de hosszú még előttünk a hét. Amíg nem esik el az emelkedő trendvonal, addig maradhatnak a pozitív kilátások, egy megerősített fordulós jelzéssel pedig további csatornában közlekedés jöhet.
Támasz: 20800 (trend)
Ellenállás: 23000
