Sötét mód ikon
2026 június 12
Ezermilliárd már Demjánnak is fáj

Ezermilliárd már Demjánnak is fáj

A Lontai Dánielnek, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) elnökének és Sebestyén Istvánnak, a TakarékBank elnökének címzett levélben – amelynek másolatát Demján Sándor Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek is eljuttatta – az áll: a szövetség megdöbbenéssel értesült arról, hogy kiszervezték a Takarékbankból a szövetkezetek szabad likviditásának kezelését. A Takarékbank által irányított alapkezelő tevékenységével és a szabad pénzeszközök hasznosításával az OTSZ tagjai elégedettek voltak – hangsúlyozta.

Az üggyel kapcsolatban Demján Sándor több kérdést is feltett, egyebek mellett arról, hogy hány alapkezelőtől kértek ajánlatot, és a pályázat miért nem volt nyilvános, illetve, hogy milyen hibákat követett el a Takarékbank, hogy nem folytathatja eredményes tevékenységét.

Az OTSZ elnöke azt is megkérdezte: mi indokolta, hogy az FHB Jelzálogbank tulajdonában lévő Diófa Alapkezelő pályáztatás nélkül mintegy 1000 milliárd forint betétet kezelhet. Demján azt írta: az „FHB etikátlan tulajdonszerzése után”, a szabad likviditás 1000 milliárdja alapvetően nem az integrációt, a szövetkezeti csoporttulajdont erősíti, hanem kiválasztott magánszemélyeket. Az OTSZ elnöke azt is kifogásolja, hogy nem volt közgyűlési döntés ilyen stratégiai kérdésben.

A levélben az OTSZ elnöke mellékelte a Diófa Alapkezelő adatait, megkérdőjelezve, hogy rábízható-e 1000 milliárd szabad betét olyan cégre melynek saját tőkéje 4 év alatt 60 százalékkal csökkent és a 2013-as évet 25 millió forint veszteséggel zárta.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.