Sötét mód ikon
2026 június 13
Építik a Déli Áramlatot

Építik a Déli Áramlatot

„Abban egyeztünk meg, hogy készek vagyunk folytatni a Déli Áramlatot, a gázvezeték kiépítésére ugyanis szükség van, hiszen ez az egyetlen valós projekt a gázellátás biztosítására Délkelet-Európában” – hangsúlyozta Lavrov. Hozzátette: minden eddigi döntés, illetve megállapodás érvényben marad, és reméli, a munkálatok szüneteltetése csak ideiglenes.

Ivica Dacic szerb külügyminiszter szerint Szerbia érdeke is az, hogy folytatódjon a gázvezeték kiépítése, illetve a többi orosz befektetés is sikeres legyen az országban. Ezek között a Gazprom többségi tulajdonában lévő a NIS szerb olajvállalatot és a vasúti közlekedés felújítását említette. Mint mondták, a gázárakról nem tárgyaltak, azok a hatályos kereskedelmi szerződések szerint alakulnak majd.

A Déli Áramlat szerbiai szakaszának építése hivatalosan tavaly novemberben kezdődött, de azonnal fel is függesztették – a tél közeledte miatt -, és azóta sem folytatták. A 421 kilométeres szakasz kiépítése 1,9 milliárd euróba kerül.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.