Sötét mód ikon
2026 július 04
Budai Gyula: az első fél évben megoldódhat az orosz embargó kérdése

Budai Gyula: az első fél évben megoldódhat az orosz embargó kérdése

A Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa, aki az
Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági
intézkedésekért felel, kiemelte, hogy az embargó feloldásának
EU-által rögzített alapfeltétele a minszki megállapodás betartása,
amely véleménye szerint teljesül.

Hosszú ideje fegyverszünet van Ukrajnában, ez a feltétel lassan
okafogyottá válik” – mondta.

Kérdésre válaszolva kifejtette: helyesnek tartja azt a
külgazdasági döntést, miszerint az orosz embargóval sújtott hazai
cégek a Balkán, illetve Dél-Korea, Japán és Szingapúr felé kezdtek
nyitni, „így sikerült ugyanis az orosz embargó által kiszorított
termékeknek piacot találni”.

Budai Gyula az üzemlátogatást követően hangsúlyozta: sikeres
volt az a kormányzati döntés, amely 2012-ben a gyulai, a pápai és a
kaposvári húsüzem megmentését támogatta.

A gyulai önkormányzat 2012-ben vette tulajdonba az akkor Gyulai
Húskombinátot, amely 2013-ban még szerény, 30 millió forint körüli
nyereséget produkált, de ezt 2014-ben 140 millióra növelte,
2015-ben pedig ötmilliárd forintos árbevétel mellett félmilliárd
forintot meghaladó nyereséget ért el – idézte fel a miniszteri
biztos. Hozzátette: a gyár jelenleg 310 embernek ad munkát.

Hangsúlyozta: a számok bizonyítják, hogy egy önkormányzat is
tud jól működtetni egy üzemet, és hogy Magyarországon van jövője a
húsiparnak.

Közölte: márciusban a gyulai húsüzem részt vesz a tokiói
élelmiszeripari kiállításon. A japán piac keresi az igényes,
minőségi sertéshúsból készült termékeket és magát a húst is, így ez
egy nagy lehetőség – fogalmazott.

Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta: kitűnő
üzleti befektetés volt a Gyulahús Kft. megalapítása, és az egykori
húskombinát eszközeinek a megvásárlása az önkormányzat részéről. A
beruházás megtérülése máris látszik, a vállalat által elért nyerség
lassan kiegyenlíti a befektetés költségét – hegsúlyozta.

Közölte: a város jelenleg dolgozik egy közel egymillió sertés
levágására és feldolgozására alkalmas új húsüzem és vágóhíd
kialakításának tervein, amely akár ötszáz új munkahelyet
teremethet, ám ezt csak akkor valósítanák meg, ha a kormány által
megfogalmazott sertésstratégia (a sertésszám megduplázása a
jelenlegi 3 milliós egyedszámról) sikeres.

Daka Zsolt, a Gyulahús Kft. ügyvezetője elmondta, a céget 2014
augusztusa óta érinti az orosz embargó hatása, az Oroszországba
irányuló kivitel a teljes exportértékesítésük 20 százalékát tette
ki. Hozzátette: a kieső bevételeket a szlovák, a cseh és a brit
piacokon tudták pótolni, és belföldön is 10 százalék felett tudtak
bővülni tavaly.

A gyulai önkormányzat 2012 decemberében munkahelyteremtésre és
munkahelyek megmentésére 1,8 milliárd forint támogatást kapott a
kormánytól, majd 860 millió forintért teljes berendezésével együtt
megvették a felszámolótól a gyárat, megvásárolták a termékek
gyártásához szükséges jogokat, továbbá átvették a dolgozókat.
Csaknem egymilliárd forintot pedig az így létrejövő, száz
százalékosan önkormányzati tulajdonú Gyulahús Kft. rendelkezésére
bocsátottak jegyzett tőke formájában.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.