A kezdeményezés célja
Az 1990-es években elindult „Ne vásárolj semmit!” napot azért „ünnepelték”, hogy rámutassanak a túlfogyasztásra, a tudatos vásárlási szokások fontosságára. A hamarosan kezdődő adventi időszak sajnos egyre inkább átalakult, és ma már nem az ünnep várásáról, hanem sok esetben a minél nagyobb és drágább ajándékok beszerzéséről szól.
A Magyar Természetvédők Szövetsége munkatársai idén a jövő vásárlóit akarták meggyőzni a tudatos fogyasztás fontosságáról.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”117″]
Nem lehet elég korán kezdeni
Ezen a napon a Monori Ady Úti Általános Iskola vendégei voltak és bemutatták a Láss a polcok mögé! elnevezésű kiállításukat. Az alsósokkal játékos feladatok segítségével beszélgettek arról, hogy mi kerüljön a kosarukba. A felsős osztályok előadást hallhattak ugyanerről a témáról.
„Fontos lenne, hogy minél kisebb korban kialakuljon a gyerekekben, hogyan tudnak úgy vásárolni, hogy azzal óvják a környezetüket és a saját pénztárcájukat is” – hangsúlyozta a Magyar Természetvédők Szövetsége programvezetője.
„Gondolják meg, hogy szükségük van-e a megvásárolni kívánt termékre és csak akkor vegyék meg, ha az valóban nélkülözhetetlen. Ha vásárolnak, akkor keressék a helyi, hazai árucikkeket, az idény zöldségeket és gyümölcsöket, valamint a méltányos kereskedelemből és ökológiai gazdálkodásból származó termékeket” – számolt be az iskolai foglalkozásokról Kapitányné Sándor Szilvia.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A szövetség vásárlási tippei az év 365 napjára
Elsőként érdemes végiggondolni, hogy valóban szükségünk van-e a megvásárolni kívánt termékre. Ehhez nagy segítséget nyújthat egy bevásárló lista, így kisebb a csábítás, hogy olyasmit vegyünk, amit aztán csak kerülgetünk, vagy élelmiszer esetén kidobunk, mert megromlik, mielőtt elfogyaszthatnánk.
Ha a vásárlás mellett döntünk, mindenképp nézzük meg, hogy a termék honnan származik, keressük a helyi termékeket, hiszen ebben az esetben a hazai gazdaságot támogatjuk és nem mellesleg a szállításból eredő környezetszennyezés is jóval alacsonyabb.
Nagyon fontos, hogy idény gyümölcsöket és zöldségeket vásároljunk. Bizonyára mindannyian kóstoltunk már paradicsomot és földiepret decemberben, de azok zamata, vitamintartalma meg sem közelíti a nyáron termettekét, arról nem is beszélve, hogy igen gyakran a külföldről származó gyümölcsökön, zöldségeken növényvédőszer-maradványok, tartósítószerek mutathatók ki.
Keressük a környezetkímélő gazdálkodásból, illetve méltányos kereskedelemből származó bio és fairtrade termékeket, amelyek előállítása során óvják a környezetet és a termelők megélhetését is biztosítják.
Ezen a napon van a Black Friday is
Összeszedtük a legérdekesebb tényeket a Black Friday-ról, illetve adunk néhány tanácsot is, amivel könnyebben túlélhető a „vásárlás ünnepe”.