Az amerikai kereskedelmi minisztérium kedden közölte, hogy 470,1 milliárd értékben érkeztek új megrendelések, ami az előző havit 0,7 százalékkal, 3,2 milliárd dollárral haladja meg. A júliusi 6,7 százalékos emelkedés után elemzők 1,0 százalékos növekedésre számítottak augusztusról. Éves összehasonlításban a nyers adatok szerint 9,2 százalékkal csökkent az új gyáripari megrendelések értéke augusztusban. A közlekedési eszközöket nem számítva havi szinten 0,7 százalékkal nőtt az új megrendelések értéke augusztusban, lassult az ütem az egy hónappal korábbi 2,4 százalékos emelkedéshez képest. A kiszállítások havi összevetésben 0,3 százalékkal nőttek augusztusban, míg az előző hónapban 4,7 százalékos emelkedést mértek. A gyárak raktárkészletének értéke augusztusban stagnált, míg júliusban 0,6 százalékkal csökkent. A repülőgépek nélkül számított polgári célú termelési eszközök új megrendelései – amelyet a gépekre és felszerelésekre szánt vállalati költségek mérőszámának is tekintenek – augusztusban 1,9 százalékkal, júliusban pedig 2,6 százalékkal nőtt havi összehasonlításban. A kiszállításuk pedig a júliusi 3,0 százalék után 1,5 százalékkal nőtt augusztusban. A feldolgozóipar, amely az amerikai gazdaság 11,3 százalékát fedi le, kezd magára találni, párhuzamosan azzal, hogy a vállalatok elkezdték feltölteni készleteiket. A növekedés üteme azonban lassul a koronavírus-válság elhúzódása és a fiskális gazdaságösztönzés hatásainak kifutása miatt. Az amerikai gazdaság februárban süllyedt recesszióba. Az Egyesült Államok bruttó hazai terméke 5,0 százalékos évesített ütemben csökkent az első negyedévben, a második negyedévben pedig 31,4 százalékkal. Az üzleti beruházások évesítve 26 százalékkal, rekordmértékben csökkentek a második negyedévben. A termelési eszközökre szánt kiadások soha nem látott ütemben, 35,9 százalékkal estek vissza, ráadásul már az ötödik egymást követő negyedévben csökkentek április-júniusban.