Sötét mód ikon
2026 június 11
A kormány nem zárkózik el a törökök támogatásától

A kormány nem zárkózik el a törökök támogatásától

Magyarország kiáll Ukrajnáért

Lázár János ismertette a kormány értékelését a hétfői EU-Törökország csúcstalálkozón történtekről, és arról, hogy a kabinet milyen álláspontot képvisel majd a jövő heti európai tanácsi ülésen.

A miniszter a vízumkérdésről szólva kijelentette, hogy Magyarország kiáll Ukrajnáért, azért, hogy elsősorban az ukrán állampolgárok élvezzenek vízumkönnyítést az unióban. Hozzátette, hogy Magyarország és Törökország állampolgárai vízum nélkül léphetnek be egymás országába.

Szólt arról is, hogy ha az Európai Bizottság a jövő heti ET-ülésre javaslatot tesz az uniós kvótakérdésre és a menekültügy újjászervezésére, Magyarország önálló javaslattal él majd. Erről várhatóan jövő szerdán, rendkívüli ülésén dönt majd a kabinet.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Nagyobb védelem kellhet a magyar-szerb határra

A bevándorlók cseréje szíriai menekültekre számos kérdést felvet, és az jó pár uniós állam mellett emberi jogi szervezetek tiltakozását is kiváltotta – mondta.  A miniszter a hétfői ülés legfontosabb hatásának a balkáni útvonal lezárását ítélte, és megjegyezte, hogy Magyarország egy éve ezt javasolja, ugyanakkor az unió eddig tétlenkedett. A kormány ennek következtében hirdetett migrációs válsághelyzetet, amit miniszter a fokozott óvatossággal indokolt, és megjegyezte azt is, hogy szükséges lehet a magyar-szerb határ nagyobb védelme.

Ez történt szerinte az EU-csúcson

Lázár János szólt a hétfői EU-Törökország csúcstalálkozón történtek részleteiről és Orbán Viktor miniszterelnök szerepéről. A kormányfők a csúcstalálkozó kezdetekor szembesültek azzal, hogy Németország és Törökország kétoldalú különtárgyalásainak eredményeként született egy megoldási javaslat, ennek megtárgyalása vezetett ötórás „parttalan” vitához – közölte.

Orbán Viktor és Robert Fico kijelölt szlovák miniszterelnök ezután kezdeményezte a vita felfüggesztését, a fontosnak ítélt török javaslat alapos mérlegelése érdekében. Hogy a magyar kormányfő vétózott-e, arról egy „nem túl színvonalas” vita alakult ki, a döntést ugyanakkor Orbán Viktor blokkolta – jelentette ki a miniszter. A visegrádi négyek hétfői különtárgyalásán egyöntetű álláspont alakult ki arról, hogy közösen kérik a vita elnapolását – hangsúlyozta Lázár János.

Mindössze néhány százan vannak

A magyar-román határon egyelőre nincs szükség határzárra – közölte.Beszámolt arról is, hogy március első hetében csaknem ezer illegális bevándorló érkezett Magyarországra. 

Megismételte, hogy a kormány mérlegeli befogadóállomások bezárását, részben a települések kérésére. Tárgyaltak Szentgotthárd és Körmend önkormányzatával is, utóbbi városban akár ideiglenes őrizetet is biztosítana a kormány, ha szükséges. Megjegyezte ugyanakkor, hogy jelenleg Magyarországon egyszerre mindössze néhány száz illegális bevándorló tartózkodik. Azt a belügyminiszter dönti el, indokolt-e a nagyfai befogadó állomás fenntartása – hangsúlyozta.

Lázár János ismertette a kormány azon döntését is, hogy az országban ideiglenesen tartózkodók – bármilyen jogvédelemben részesülnek is – nem kaphatnak nagyobb támogatást, mint amennyihez egy magyar állampolgár juthat szociális alapon.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.