Sötét mód ikon
2026 július 04
A Kisosz növelné a minimálbért

A Kisosz növelné a minimálbért

A Világgazdaság hétfői száma szerint a szakképesítéshez kötött garantált bérminimum 110 ezer forint lehetne a szervezet szerint, ami még kétszázalékos emelést sem jelent. Mindkét mérték elmarad a jegybank által várt ötszázalékos jövő évi inflációtól. Antalffy Gábor elnök a Világgazdaságnak elmondta, a szövetség érdekelt abban, hogy növekedjen a vásárlóerő, arra is figyelemmel kellett azonban lenniük, hogy túl nagy bérnövekedést a szektor vállalkozásai már nem tudnának kitermelni, mivel már az idei évre előírt – gazdasági teljesítés nélküli – 15-18 százalékos minimálbér-emelés is megviselte őket.

A cafeteria-juttatások SZÉP kártyával történő finanszírozása eddig a forgalom kiegészítését jelentette a Kisosz tagságát alkotó kereskedelmi és vendéglátó vállalkozásoknak, a cafeteria közterheinek tervezett emelése azonban ennek hatékonyságát is rontani fogja jövőre. Arról nem is beszélve, hogy a kereskedelmi forgalomhoz nincs megfelelő hitelezés, így a hazai mikro- és kisvállalkozói körben a bérfejlesztéshez szükséges források nem állnak rendelkezésre – írja a lap.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.