2024 április 20

A hónap végéig van idejük a cégeknek

Sok céget érint hazánkban

Bár Magyarországon kevés olyan végső anyavállalat működik, amely saját maga lesz köteles benyújtani a vállalatcsoportra vonatkozó teljes jelentést, de az országonkénti jelentéssel kapcsolatos adminisztráció így is sok céget érint hazánkban is.

A nemzetközi szintű adóelkerülés érdekében az OECD államok létrehoztak egy cselekvési tervet (BEPS Projekt), melynek eredményeként 2017-től a transzferár-nyilvántartást kiegészítő országonkénti jelentés (Country–by–Country Report, CbCR) készítésére kötelezték a multinacionális vállalatokat.

Az országonkénti jelentéstételhez (CbCR) kapcsolódó adminisztrációs teher azokat az adózókat érinti, amelyek 750 millió euró éves konszolidált árbevételt meghaladó multinacionális vállalatcsoport tagjai. Idén év végéig a 2016-ra vonatkozó jelentést kell elkészíteni és a végső anyacég országa szerinti adóhatóságnak benyújtani.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Az adóelkerülés ellen próbálnak tenni

Bár az értékhatár igen magasnak tűnik – és a multinacionális vállalatcsoportok kb. 85-90 százaléka valóban ki is kerül e miatt az adatszolgáltatási körből – az OECD számításai szerint, a bent maradó kb. 10-15 százalék rendelkezik a globális vállalati bevételek kb. 85-90 százalékkal. Vagyis a szabályozás alapvetően kiegyensúlyozott adminisztrációs terhet próbál megteremteni.

A magyar vállalatok számára ez azt jelenti, hogy csak a legnagyobb hazai vállalatok, mint például az OTP, a MOL, stb. fognak itthon jelenteni. A legtöbb esetben az országonkénti jelentést, magát egy külföldi csoporttag teljesíti majd, ám a magyar csoporttagoknak ekkor is vannak adminisztrációs teendőik.

Adminisztrációs adatszolgáltatási kötelezettsége van ugyanis valamennyi magyar leányvállalatnak vagy a külföldi multinacionális vállalatok magyarországi telephelyeinek, amelyek olyan vállalatcsoport részeként működnek, amelyek csoportszinten átlépik az értékhatárt.

Az ügyintézés menete

Egy elektronikus űrlap kitöltésével (a T201-es jelű nyomtatvány Bejelentő és változás-bejelentő lap) és benyújtásával be kell jelenteniük érintettségüket a magyar adóhatóság felé. Meg kell adniuk a magyar csoporttag nevét, székhelyét és adóazonosító számát, a cégcsoport szintű országonkénti jelentés benyújtására kötelezett külföldi szervezet nevét és ennek adóügyi illetőségét. Az országonkénti jelentéstételhez kapcsolódó adminisztratív bejelentési kötelezettség teljesítésének határideje is 2017. december 31.

Az országonkénti jelentés elmaradásáért, valamint az ehhez kapcsolódó további adatszolgáltatások és változás-bejelentési kötelezettségek késedelmes, hibás, valótlan tartalmú vagy hiányos teljesítéséért 20 millió forintig terjedő mulasztási bírság vethető ki, ezért a kötelezettségeket mindenképpen komolyan kell venni.